Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amikor a lélek szól...

2015.07.16

2015. Július 15. szerda és július 16. csütörtök

Itt van előttem előző naplóm – nyugodtan mondható, hogy „mindenes jegyzetfüzet”, hisz minden olvasmányom is ide jegyzetelem -, és mutatja, hogy már éppen egy éve, hogy a korrumpálódott emberi életről akartam írni.  Hamvas Bélát olvastam akkor – egy éve - ugyanis, és tudom, hogy egyszerűbben szerettem volna megfogalmazni.

Hát, még ezeddig nem sikerült!

Szepes Mária is nehéz olvasmány, kavarognak is rendesen bennem Hamvas mondataival, ahová be-betör Dúl Antal életfilozófiája, Hankis bölcselete, Müller művészi koreográfiája.

Tudod milyen ez?

Olyan… szépséges köd. Mint, amikor köd lebeg a virágzó mező fölött és te visszafogott lélegzettel bámulod a csodát, és nem érted, csak a látvány elbűvöl, és érteni akarod, de még csak a szemed nyílt ki, a füled még nem hallja a madarak dalát, csak a csönd van, de az olyan mély, olyan süket, hogy el se hiszed azt, amit látsz.

Füvet lakmároz a nyúl, pillangók látogatják sorra a virágokat, a fa lombja némán lengedez, törzséhez békés őz dörgölődik, de a felkelő napot még a puha fehér köd takarja, csak sejted: ott kell lennie.

Míg Dúl azt mondja: az ember azért fél, mert elszakadt az archaikus ember egységes világ-hitétől (aki csak akkor félt, ha kizökkentette valami a jelenéből, mert ő tudta, hogy az ég valóban összeér a földdel és azt is tudta, hogy a halál és az élet az a létezésünk két oldala…) addig Szepes azt mondja, hogy a félelem együtt született a mulandósággal.

Ki találta ki a mulandóságot? Aki kitalálta, az hozta az uralkodó törvényeit, az akarta, hogy legyen benne félelem, és ne emlékezz örök-voltodra, végtelen valódra, előző életedre, mert akkor nem élnéd át a félelmet, és nem becsülnéd meg lelked örökkévalóját.

Fény és árnyék.

A félelem végeredményben halálfélelem, a lét elvesztésének félelme.

De én nem a magam mulandóságát siratom, hanem azt, hogy a lányom előbb múlt el e világból, mint én és ezt úgy kell minden nap minden órájában, percében meg- és túlélnem, hogy közben tudom, hogy azok, akiknek ez lett volna a feladatuk, a szakmájuk, a hivatásuk és ugyanúgy érző emberek, mint én és te… ők nem akarnak tudni a fájdalomról, és az igazságról se… és nem derítik ki, hogy mi történt, és hogyan, és miért, és ki által, mert féltik a saját létezésüket, a kényelmüket, és miközben korrumpálódottan jelképesen leköpnek, és őrültnek neveznek, tudatalattijukban imákat mormolnak, hogy: Jaj Isten!  Csak ez ne történjen meg velem!

És nem attól félek, hogy meghalok, hanem attól hogy nem teszem előtte biztonságba fiam. Attól, hogy nem tanítom meg neki, mitől vigyázzon és azt, hogy ne féljen. Mert most már én örök időkig félem, hogy azon a hajnalon nem voltam ott és perelek Istennel, hogy ha anyai szerető szívet adott, miért nem tett mellé látnoki képességeket, és miért nem adott varázslatot, hogy szárnyain ott lehettem volna, és megmenthettem volna őt, őket.

Nem, nem a haláltól félek, hanem attól, hogy nem leszek ott. Attól is, hogy nem teszek rendet magam körül, hogy nem szerzem meg az igazság hófehér kristályait és még attól is, hogy nem mondhatom el életem tapasztalatait, tanúságát, ami aztán ezért értelmetlenül a semmibe hull.

Rendezgettem honlapomat ma, mert csak ötszáz megcímzett írás fér el rajta. Össze kellett vonnom írásokat, több címet egy cím alá, és akkor megtaláltam Enikő begépelt naplórészletét. Ez itt csak töredék:

„2004. 09.21. kedd

Merre halad a világ?

Az emberekben túl sok a kegyetlenség. S ha majd túlcsordul, akkor ébredünk rá, mit is tettünk, de akkor már késő lesz…

Nem értem, hogy visz rá valakit a lélek – vagy éppen nem is a lélek -, hogy bántson egy érző lényt. Hogy bír megölni gyerekeket, felnőtteket, állatokat minden lelkiismeret-furdalás nélkül?

Jó… Isten megbocsájt, de leckéztet is!

Nem hiszem, hogy a nagy vagy akár a kiskaliberű bűnök, s mely által elveszik valakinek az életét, megtorlás nélkül valók…”

 

 

2014. Március 16.

 

Gondolataim csapongásai március 13-16 között:

♥ Gyakorta érzem: valamit nem jól mondok. Az emberek, mintha nem értenék. Egészen másról kezdenek beszélni. Csak az lehet, hogy én maradtam le valami egyezményes jel elsajátításáról, mert mintha nem egy nyelvet beszélnénk. Valamit tudhatnak, amit én nem, és valószínűleg mostanság ők néznek nagyokat, hogy én miért is nem értem a világot.

 

Mi történne, ha egy varázsütésre csak jóságért és segítőkészségért, igazi megértésért, vagy valódi kedvességért lehetne csak hozzájutni anyagi javakhoz? (Hallom ám, hogy mit mondasz! Éppen ezért, lenne egy másik varázslat is.)

 

A jók, a segítők, a megértők és a kedvesek akadályozva lennének abban, hogy azoknak, akik nem ilyenek, azoknak bármit is átadjanak a kapott javakból.

 

♥ Két hete zajlott le a fuldoklási rohamom. Csaknem megfojtott egy ismeretlen erő.A pulmonológus azt mondja „tüdőasztma”, ami most hörgőgörccsel jelezte, hogy kezelendő szakaszba lépett.

A természetgyógyász szerint az elszakítás el nem fogadása egy szeretett személytől, harag és tehetetlenség.

♥ Két hete nem nyúltam cigarettához olyan célzattal, hogy elszívjam. Nikotinvágyam legyőzése nem megy zökkenőmentesen, folyamatosan jelentkeznek az elvonási tünetek annak ellenére, hogy Attila beszerzett egy elektromos cigarettát. Hiányoznak a mozdulatok, a terjengő füst. Amikor írtam, a cigaretták általában és nagyrészt elfüstölögtek mellettem, de megszokott volt a füstfelhő, alkotás közben. Most nincs. Nehezen megy az átszokás. Két hét alatt még naplót is csak egyszer írtam.

♥ Egy nagyon komoly figyelmeztetést kaptam az Égiektől, ami lehetett egy jelképes „pofon”, vagy valamiféle erő leáramlása is, amitől fuldokolni kezdtem. Nem tudom. Mindenesetre kelletheti itt magát előttem a bűzrúd, mert itt van, (!) és azt se bánom, ha cigarettáznak körülöttem, nekem nem kell.

Tudom, hogy bármikor meggyújthatnám, és nem attól félek, hogy ismét fulladni kezdek.

Nem félek. Itt vannak a légzést segítő pumpák. Akár ki is próbálhatnám.

Nem teszem, mert nem A-K-A- R-O-M.

Nem a fulladás volt a lényeg, hanem, amit a kórházban átéltem, amit ott láttam, amit ott gondoltam azalatt a néhány óra alatt, amíg volt időm tisztán csak a helyzetemre, az életemre, az élet értelmére, céljára, értékeire, az érzéseimre koncentrálni, és arra, ahogyan a családom átélte mindezt.

Mindent át kellett értékelni.

♥ Mindig az hajtott az írásban, hogy tudtam: minden ember erős és alapvetően jó lelke van.

A lelkeket valamiféle idegen identitásnak (értsd: egy másik világból érkezett értelem, amely nem olyan anyagból való, ami a Földön vizsgálható) tekintem, aki tanulni (szerepjátékok segítségével) érkezett ide egy-egy halandó testbe költözve.

Hogy ne legyen egyszerű a „játék”, minden testnek adatott genetikailag adottság, képesség, vannak öröklött hajlamai, és az egész testet egy öntudatára ébredt központi idegrendszer (Biológiai számítógép?) koordinálja.

//Hű! Most, amikor ezt leírtam, egy furcsa szédülési hullám sétált végig a testemen!//

A szerepjáték lényege, hogy ebben a behatárolt, és igencsak korlátolt közegben (testben) kell a léleknek tanulni, és ráhatással lennie a testre, annak adottságaira, hajlamaira. Sok-sok hiba és rossz választások után is el kell jutnia arra a szintre, hogy a kudarcok ellenére is töretlen maradjon a hite, és kapcsolatát az Égi Hatalmakkal képes legyen visszaállítani, hogy képes legyen segítséget kérni.

(nem vagyok képes ....)

Két héttel ezelőttiig bíztam benne, hogy fenti elméletet el tudom mondani az embereknek úgy, hogy hisznek nekem és belátják: nincs más út, csak a hit ereje és a jóság.

Abban reménykedtem, hogy felismerik Isteni eredetük és egy varázsütésre szép világot teremtenek.

Reménykedtem, hogy nem engedik kifosztani magukat, hogy nem szolgálják holmi ócska, és könnyen széteső szerkezetű anyagért a sötét oldalt, a mulandót, a szétmállót.

Muszáj volt meglátnom ott a kórházban… hiába hunytam le a szemem, hiába is kértem az Égieket, hogy ne mutassanak nekem ilyesmiket… rá kellett döbbennem, hogy mostani szerepemben, azt a régen megálmodott csodákkal teli, szeretettel átitatott világot, nem fogom megtapasztalni.

 

Tudjátok mit tartok a legnagyobb bűnnek?

Minden aljasság előtt azt, amikor elveszik a hitét az embereknek, hogy az aljasság, a gonosz, a csalás, a gyűlölet kideríthető és legyőzhető.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.