Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GONDOLATFORGÁCSOK

2013.10.07

 

eletfa---gondolatforgacsok.jpg

 

 

Október 10. csütörtök

 

Segíts! Hallani, látni, olvasható.

Csörög a telefon, kopogtat az ajtón. Leadja a tévé, bemondja a rádió, olvasható a FB-on.

A szív adna, de a pénztárca (boríték, doboz, bankbetét) üres, vagy csak éppen hogy annyi van, amennyitől nem hal éhen a család.

Valaki nagyon beteg… a gyógyszerre, a műtétre nincs pénz.

Családot kilakoltatnak, a házat elvitte a bank.

Katasztrófa történt… jött az ár, az aszály, a tűz… bútor, ruha, tartós élelmiszer.

Fogyatékosnak nincs eszköze, autistának nincs oktatási intézménye.

…  …  …

Ezt látom, hallom, olvasom, és még lehetne folytatni.

Mi van itt emberek?

Mire fel az a sok adó, illeték és vám, és amit a kétkezi- és a szellemi munkások megalkottak, ami eladható és szebbé, jobbá teszi az életet? Miért van az Állam? Nem azért, hogy az elosztást koordinálja? Vagy tán here, ami feléli a befizetéseket, és utcára, a médiába küldi a „gyűjtőket”, hogy szedje be azt is, ami az alaplétezéshez kell egy-egy családnak, az együttérzésre, a szolidaritásra apellálva, mert neki nem az a kötelessége, hogy a lakosságot tisztességesen ellássa?

 

A lakosság kb. 80%-nak nincs egy fillér megtakarítása se, egyik hónapról a másikra élnek, miközben a belüket kidolgozzák.

A lakosság elenyésző százalékának viszont több milliárdra rúg a bankbetétje.

 

Távol áll tőlem az irigység. Igazából csak annyiba nézem a pénzt, amennyit érdemel: nem érte vagyunk, ő van értünk. Azért hozta létre az ember, hogy könnyebb legyen a „csere”. Azért van, hogy élhessük az életet, és nem azért, hogy érte éljünk.

Soha senki még nem vitte magával a sírba a vagyonát, ékszereinek se vette akkor már hasznát, amikor szólította az Úr. A ház (a palota is) az autó, a festmény, a kert és minden más ingó és ingatlan mind, mind itt maradt.

 

Emberi társadalmunk gépies, vagyon és pénz központú, mert hagytuk, hogy így legyen.

Sokak szemében az az igazán ember, akinek a bőre alatt is pénz van és csillog még az utolsó hajszála is az aranyporral kevert zselétől.

Sokak szerint, aki a napi betevőért 8-12 órát gürcöl, az nem is értelmes ember, és hallottam fiatalember szájából, amikor azt mondta az apjának: Én nem az erőmmel, a két kezemmel, hanem az eszemmel fogok pénzt keresni.

Ugyan hogyan tehetné meg – ő a roppant nagy ész mindezt -, ha a kétkezi munkás nem készítene neki élelmiszert, ruhákat, könyveket, taneszközöket, bútort és fedelet a feje fölé?

 

Ugyanez az életfelfogás uralkodott el az élet minden területén. Sajnos.

Miféle társadalmat hagytunk itt szárba szökkenni, és burjánzani? Hol van a metszőolló, amivel mindez visszavágható?

 

Ki akart itt betegnek lenni? Ki akart betegen születni, fogyatékkal élni, szegénynek lenni?

Ki tehet arról, hogy túlfogyasztás van, hogy ömlenek a vásárlásra, a pazarlásra ösztönzések?

Ki akar műanyag, adalékoktól hemzsegő ételeket, mocskos levegőt és szennyezett vizet?

Ki az, akinek az az álma, hogy marékszámra szedje a gyógyszereket?

Ki tehet minderről? Ki????

Miért van az, hogy felépített társadalmunkban nincs pénz az emberre?

Vagy nem is emberi a társadalmunk?

Akkor miféle jelzővel illessem?

Te mit mondanál erre?

Október 8. kedd

 

Kicsim! Kicsikém!!!

 

18 hónappal ezelőtt…

Amikor azon a reggelen… Húsvét vasárnapján… bejöttek a rendőrök és egy civil ruhás azt mondta: üljek le… nem akartam ám megtenni!

Azt mondta: baleset történt.

Azonnal az autóra gondoltam. Mi más lehetne baleset?

Autóval… Mi történt?

Ugye azért jól vannak?

Kórházban vannak?

Hol vannak?

Tessék leülni…

Csaba azóta is emlegeti Tündérem… azt mondja soha azelőtt még olyan nagyon nem… annyira hangosan még nem… És ha Attilának is baja lenne – mondja – akkor még attól is jobban…

 

Tudod Kincsem, olyan volt, mintha kikapcsolták volna az ép elmém… Csak egy magatehetetlen, gúzsba kötött, csapdába ejtett vadállat maradt…

 

Nem tudom ki pumpálta tovább a szívem… ki volt az, aki a lélegeztető gépet rám kötötte… ki?

 

Fejem a falba… kék lett a kezem a szekrénytől…

Arra emlékszem, hogy az, aki voltam, az szédült, hányt, bolyongott helységről helységre… végül az ágyadra feküdt kimerevedett szemmel… két macidat ölelte… és nem létezett már…

Akkor és ott… véget értem.

 

 

Október 7. hétfő

 

Régebbről hallgatok, mint azt alaptermészetem diktálja, vagy bírt cselekvésre eddig.

Sok dolog némított el… már megint.

Az internetes nyüzsgés, melyekből sokszor inkább árad a „felejteni vágyás”, mint az igazság felfedése, vagy a tettekre sarkallás.

Azt gondoltam; ami közönynek tűnik tán a bőség zavara, melyet a korlátok közé zárt elme már nem képes befogadni. Sok száz megosztás, saját vélemény nélkül. Pedig kíváncsi lennék, szeretném olvasni ismerősöm véleményét.

 

Olyanok vagyunk gondolatok, vélemények nélkül, mint az összecsapott lecke, amit a diák óra előtt, társa házi feladatáról gyorsan a saját füzetébe másol. Teli van olyan információkkal, amit a másoló alig, vagy egyáltalán nem ért. A leírt szavak csak foglalják a füzet sorait.

 

Az utóbbi napokban kevesebbet töltöttem az interneten, de amit töltöttem az is csalódás volt.

Felismerések, tanácsok vannak, meg el is szörnyülködünk a világ kegyetlenségein, de az elvárható tettek mindig elmaradnak.

 

Elismerem, hogy lassú az észjárásom. Mindig is lassú volt, és az öregedés folyamata ezen még rontott is. Sok időt igényel számomra egy-egy dolog „feltárása”, többet, mint ismert embertársaimnak. Éppen ezért sokkal több időt töltök azzal, hogy az eseményeket újra és újra lefuttassam magamban.

Az elmúlt időszak a meditálás, az éber gondolkodás ideje volt. Most nem gyöngyhímeztem, hanem szőttem (Bea! Már csak 15 centi és kész az első szőnyeged!), és engedtem a gondolatokat száguldozni elmém idegpályáin, mint ahogy az autók száguldoznak az autópályákon.

Ez most nagyon kellett.

Rengeteg az értelmetlen bürokratikus ügyintézés, túl sok a megválaszolatlan kérdés, a vakfolt, sok a döbbenet, sok a hazugság.

Rendezni a rendetlent időnként muszáj.

Világunk túlcsordult.

A vélt és a valós tudások a perifériára tolják a tetteket.

Ha a gondolat, teremtő hatalom, akkor is baj van, mert a gondolatnak sokáig kell időznie egy témán, hogy alkotás váljon belőle, máskülönben csak felvillanásnyi ereje van, mint távoli vihar fényeinek.

 

Gondolataink annál többet csapongnak, minél több témát tesznek elénk, és nehéz úgy alkotni, hogy teli van kacattal a munkaasztal.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.