Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hajnali gondolatok

2015.06.18

Június 18. - Látvány.

Hol vagy kicsi lányom? Merre jársz? Lehet, hogy itt vagy velem, mellettem, a közelemben? Lehet, hogy csak szemem és a többi érzékszervem csal meg? Lehet, hogy világunk egy több dimenzióból összerakott prizma, vagy gömb, ahol a színek miatt nem látni át a másik szeletbe? Lehet, hogy ha behunyom szemem és azt érzem intenzíven, hogy itt vagy, akkor tényleg itt vagy? Lehetséges, mondja a tudós, mert ha nem figyelünk, akkor a fény, mint hullám terjed, de ha megfigyeljük a világot, akkor minden részecske, és ha még nem ért céljába, akkor képes visszalépni az időbe és hullámból részecskének lenni. Tudod Kincsem, akkor, ha igaz, én behunyom a szemem, akkor inkább nem is nézek oda!

Én már nem is tudom, hogy mi van… és mi az, ami nincs.

 

Június 17. - Külsőség.

Azt gondoltam, hogy fontosabb az egészség, mint a külső, de tévedtem. Hogy mit gondolnak az emberek az egészség és a szépség viszonyáról, az nagyban meghatározza az uralkodó morált is, az emberek egymáshoz való viszonyát, a másikról a véleményét, értékítéletét.

Ezen akkor kezdtem el töprengni, amikor elmondtam egyik férfi ismerősömnek, hogy már tizenöt hónapja nem dohányzom. Nem köhögök, és nem költekezek, de bizony felszaladt az egyébként is túlsúlyos testemre nyolc kiló plusz és így nehezebben mozgok. Na! Mit mondott erre az ismerősöm?

Tessék a cigire visszaszokni, nem jó az, ha az ember elhízik.

Június 16.- Szépség.

Mire való a szépség, ha nem használható semmire? Ha senki nincs, aki csodálja? A csoda, a csodálat, a csodás, a csodaszép, a csodálom; az jó. Kellemes érzések. Mintha a lélek emlékezne arra a világra, ahonnét jött.

Ha a világból eltűnne az ész, az értelem, a szellemiség, ha csak a hasznos, a hatékony maradna, a szépség értelmét veszítené. Csúnya is lehetne az, ami testet táplál, ha nem létezne a lélek. Vajon elég a világ milliónyi csodájának, hogy mindegyikőjüket csak kevesen csodálhatják?

Június 15.- Kérdések.

Most már csak leírom, mert jó néhány napja forgolódnak az elmémben, válaszokra várva!

Milyen segítségre van szüksége annak, aki a féllábú elejtett mankóját, vagy a vak fehér botját nem adja fel a rászoruló kezébe? Aki nem segíti át őket az úton?

Nem hagy nyugodni és egyre csak piszkál. 

Miféle ember az, aki nem segíti fel a lépcsőn a tolókocsist, vagy egy idős embert?

Miféle világra hívtam életre fiam? Hogyan mondjam el mindenkinek, hogy társadalmunkban tolerancia kellene, és támogató szeretet?

Milyen magyarázat, segítség kell azoknak, akik az autistát, egy kommunikációjában sérül embert, aki szó szerint értelmez, aki ezen hiányok miatt képtelen „átmenni az úton, vagy felmenni a lépcsőn”, órákon keresztül hagynak tipródni és még beszélgetnek, nevetgélnek is a feje felett?

Június 13.- Káoszok.

Ha nem ismered föl, hogy az „EGY” millió arccal van jelen, fenn áll a veszélye, hogy mindent és mindenkit a magad - esetenként téves nézetei, előítéletei, érzései és óhajai szerint – képére akarod formálni. Pedig Te is csak „Egy” vagy a sok közül. Egy darabja a nagy egésznek. Nem jobb, csak más. Lehetsz színesebb, de ne hidd, hogy a „csak” fekete-fehér értéktelen, mert a sablonba szuszakolt létezés, káoszt generál.

Június 12.- Vágyvilág.

Fecsegsz. Sokszor értelmetlen és lényegtelen is, de mondod a magadét, mert valami feszít legbelül. Valami megfoghatatlanra Vágysz, és nem ismered fel, mert felfoghatatlan. Szavakat nem lelsz rá, ezért fecsegsz. A világ mikronyi szépségeit, mint megannyi – a szem számára láthatatlan - csillámport, észre se veszed. Azt hiszed csak az a Világ, amit látsz, csak az a Való, amit füled érzékel és gyűlölsz mindent és mindenkit, aki nem azt közvetíti feléd, ami te vagy, amiben te hiszel, amire te azt mondod; ez a „normális”.

Június 11. - Az ajándék.

Ha kapsz tőlem valamit, nem azért adom, mert hálát várok tőled. Ha adok, azért adom, mert megsajnáltalak, mert megtehetem, mert örömmel adom, vagy, mert hálás vagyok neked. De neked, nem kell hálásnak lenned felém! Hálád, ha van, inkább az Égiek felé fordítsd, hogy küldtek valakit, aki adni tudott.  Az Égiektől kapottakat vissza is utasíthatod, hiszen te, egy szabad lélek vagy. El is döntheted, hogy nem akarsz senkinek hálás lenni. Akkor ez, a te választott utad.

Május 31.

 

Drága Gyermekeim, szépségeim, kincseim! Gyermeknap van.

Mit adhatnék, amit senkitől nem kaphattok meg, csak tőlem, aki testében hordozott hármatokat?

A világ olyannyira más-más képet mutató állapot, mint az autizmus. Alkalmazkodni kell, ahogyan az autista erőn felül is próbál megfelelni, miközben mutatja nekünk, miként kellene változnunk, de sokan… tömegesen nem figyelünk.

Nem figyelnek rájuk, pedig kellene, mert ha követnénk mindazt, amiről Ők azt mondják: jó, akkor sokkal, de sokkal jobb lenne ez a világ.

Az autizmus nem betegség, ahogyan a világ is legfeljebb beteg lehet. Olyan, mint például napjainkban. De gondolom mindig is voltak pontjai, ahol valami fertelmes kór felütötte e fejét.

Mulandó itt létünk az ellentéteken alapszik.

Van kezdete és vége, és ami valaminek a vége, az egy másiknak a kezdete, ahogyan a hernyóból báb lesz, a bábból pedig pillangó.

Minden olyan, mint a mérleghinta. Csak akkor emelkedhet a magasba, ha a másik végére is ráül valaki. Egyszer fent, egyszer lent. De napjainkban leginkább nem akarnak ilyen harmóniát azok, akik a hatalmat megkaparintották.

Ne feledd azonban, hogy a világ a harmóniára, a kiegyenlítődésre törekszik, és ha nem teszel az egyensúlytalanság ellen, akkor felőrlődik tested-lelked. Itt, ebben az anyaggal terhelt világban igen is így működnek a dolgok. Vannak persze más világok, ahol a nálunk ismeretlen anyagok másképp hatnak, mások a tulajdonságaik, az idő nem létező fogalom és a jó dolgok a még jobbakkal egyensúlyozódnak ki.

Vándorok vagyunk… mondta Szepes Mária. Örök vándorok, akiket nem küldtek, és mindig eljön az idő, amikor menni akarunk.

Itt aztán jó erős páncélt kell magunkra kötnünk. Olyan erőset, hogy a lényegünk már ki se látszik alóla. Elhisszük magunkról, hogy csak azzal érhetünk célt, ha hagyjuk bedarálni a másik világból hozott morális, erkölcsi elveinket, melyeket lelkünk mindenhová magával hordoz, még akkor is, ha mi magunk nem is tudunk róla. Úgy hordozzuk ezt az éltető útmutatást, mint vitéz hordozta régmúlt történelmekben a kardját.

Megtapasztaljuk az itteni jót, a rosszat, a szépet és a trágárt, majd a bennem lévő „bölcs”, kinek több élete pergett már le az idő homokján, dönt. Dönt, mint a tapasztalt, aki csizmát húz a fagyban, mert jól tudja, a lábának ki kell tartani, ha élni akar.

Tudás, tapasztalás. Bölcsesség, szeretet. E világban valami érthetetlen iszonyat bénítja mozgásomat. Tett vágy, részvét markolja szívem, de nem tudom, mert ködös homály fedi a miértekre a válaszokat.

Olvasom a nagy gondolkodót, aki azt írta, hogy a szellemi elv, az anyagit szervezi. A tudomány se állít mást, hiszen minden előbb csak, mint szellemi létezhetik, csak utána valósítható meg, miután a szellem kigondolta.

A gonosz tetteket éppen úgy, mint a szépet, hasznosat, jót.

Létünk színpada óriási, amit ma látunk az csak a reflektor által megvilágítható kicsinyke folt.

Mindazon túl ott a sötétség, végtelen távlatokkal. Raktárak, öltözők, melyek nem fedik fel maguk létezését, csak akkor, ha a szellem már megtervezte a felé vezető utat.

Megszületünk és elfeledjük a végtelent. Az ideák – mit magunkkal hoztunk útmutatásként előző léteinkből - energetikai ábrákká lesznek.

Ha nem figyelünk erre a mentális fordító központra, ha nem hallgatózunk, ha hagyjuk elhitetni magunkkal, hogy jobbak vagyunk mindenkinél… elaljasodhatunk.

 

2015. január 10. szombat Etes

Drága Enikő, Attila és Csaba! Édes Gyermekeim!

heart

Van itt előttem két írás (kinyomtattam az internetről: „intuíció és megérzés”  meg a „különleges feladat vár rád” ), melyek arról szólnak, ami hetek óta (vagy hónapok?) foglalkoztat.

Maguk a cikkek rövidek, kicsit suták. Nem rosszak ezek, csak nem érintik meg a mélységet. A felületet karmolásszák, mint amikor megkarcolja valaki a bútor polírozását, mégis ők adták az ösztönzést, hogy írjak nektek, és ez felbecsülhetetlen értékűvé teszi azokat az embereket, akik megírták őket. (Lehet, hogy éppen ez volt a cikkírók célja? A továbbgondolás? A mélységi merülés? Lehet.)

Kicsikéim!

Hogy lelki kapcsolatunk folyamatos legyen, leírom nektek, miről is gondolkodom napról napra.

Remélem nem lesz ez hiábavaló próbálkozás, Ti majd megértitek a dolgok távlatait is, mert szavakkal csak karmolászom itt a felszínt, mélyre,  csak a tudat és a lélek visz.

 

Január 1.

Mindenkinek „Feladata” van a Földön.

Azon túl is van, amit a maga életének szokott nevezni. A mindennapokon túl. Aztán azt, vagy elvesztegeti az egyén, vagy tesz érte.

A nagybetűs „Feladatot” csak a lelketek tudja elvégezni, már, ha lehetőséget adsz neki; igen, van, hogy az emberek nem adnak lehetőséget arra, hogy lelkük megszólaljon.  Nyilván, mert nem könnyű.

Elmerülni saját elméd mélységeibe, miközben nem figyelsz a rohanó külső világra, néha kivitelezhetetlen. Pedig meg kell próbálnotok, különben az Élet lényegét veszítitek el.

Úgy érzem, mintha sejtjeim is azt súgnák. A Tudat melybe mind burkolózunk, azt mondja: Bekopogni a testnek a „tudat” alá süllyesztett, vagy csak úgy magától besüppedt félelmek, események, tudások - a jelentudás az ősi tudás - vaskos ajtaján, az ősvalónkhoz, melyet a test génjei hordoznak, mint tanulási feladatot… amit fel kell most térképeznie a léleknek, hát el kell ismernem nem kis bátorságot, kitartást és alázatot igényel.

De kell! Muszáj megtennetek, mert ezek hordozzák jelen valóságunk valódi mozgatóit.

Ott vannak testünk mélyén, elrejtve a genetikai kódokban. Nem hiába választottátok születés előtt éppen ezt a testet. Ott vannak az indokok, az okok, amiért a Földre ismét megérkeztetek, melyek meghatározzák felszínen látható életünk.

A leköltöző lelketek, előző életeik emlékezetét a szellemvilágban hagyták. A tapasztalataikat is. Ebben az új testben, fel kell fedezzetek egy másik életet. Mást kell, tanuljatok.  Valami mást, amit eddig nem sikerült, de a kód ott van testetekben, a léleknek meg kapcsolatot kell lehívnia. Csak így deríthető fel a „Feladat” és csak ilyen módon teljesíthető.

 

Január 2.

Drága Kincseim! A felszín, színpad. Díszletek között zajlik az életetek. Pont úgy rendezték ezt be, ahogyan érzékszerveiteknek megfelelő, de tudnotok kell, hogy a világ nem ilyen. A világ ettől jóval több. Tágabb, színesebb, mélyebb, hangosabb, szagosabb és magasabb.

Ha nem akarjátok látni mások életét az vétek, mert egymásért vagytok jelen, és ha eltakarjátok a tiéteket, akkor megfosztjátok magatokat és másokat is egy sor tapasztalattól. Erre jól vigyázzatok!

Hol vannak sorsotok gyenge pontjai? Hol kell megerősíteni egy házat, hogy elbírja a nyomást? Hol kell födémet erősíteni, hogy a belső nyomás ne döntse szét?

Ha testünk lelkünknek a temploma, akkor végig kell járnotok padlástól a pincéig és keresni kell a hibákat, a gyönge, a gyöngült pontokat.

Világítsátok át az alapokat. Meditáljatok minden nap.

Ebbe nem segíthet senki, és akkor remeték lesztek, de utána nyissatok az emberek felé. Nézzétek, halljátok meg őket, mert aki több életet ismer, az gazdagabb lelkileg.

 

Január 3.

Őszinték lesztek, vagy hazugok? Ez a választás a tiétek.  Döntenetek kell.

Kinyitjátok a szemeteket és másokét is segítetek felnyitni, vagy játsszátok a vakot, mint a legtöbb ember? 

Vakmerőek lesztek, esetleg bátrak, vagy éppen gyávák? Ez is rajtatok múlik.

Én, sokszor voltam gyáva. Úgy tettem, mintha nem látnék semmit és még a számat is leragasztottam.

Sajnálom. Ma már sajnálom, hogy azt tettem, mert nem tudom merre tartott volna a sorsunk, ha másként cselekszem. Lehet, hogy akkor Enikő még itt lenne velünk (Igaz Kicsim?) és nem a messzeségből figyelné életünk folyását. Lehet. Talán.

Egyébként soha nem tudhatjuk, hogy hová jutottunk volna, ha másként döntünk.

Sokszor kell döntenetek. Többször, mint azt észreveszitek.

Az „útválasztás” szolgálja a „templomotok” javítását is. A tettek hatnak a lélekre és a testre is. És a lélek tettei a testre.  Ezt más az istentagadók is elismerik.

Úgy hívják: pszichoszomatikus.

 

Január 4.

Magamra zártam „templomom” kapuját. Végig jártam minden zugát, hogy lássam, hogy felmérjem, az eltelt évek, tetteim, nem tetteim, mások cselekedetei, vagy éppen az, amit nem tettek meg, az ostromok, milyen károkat okoztak.

Nagy a kár.

Kicsi vigasz, hogy nagyobb is lehetne.

A tetőről távolra néztem, mások „templomára”.

Több a romos, mint az ép. Ez szomorú.

Lelki szemetek látását hívjátok meg. A lélekvilág várakozik, hogy befogadjátok. A meditatív állapotban, testetek ellazul, megérint a fény, visszaépül az ezüstszál és jönnek a „súgások”. Ha kinyitjátok a szemetek, azt a világot látjátok, amelyre a szemnek adottsága van. A szem, a látás, figyelmet terel. Az isteni világ lényegétől terel. Az élet legfontosabb „Feladatáról” terel, mert a lényeg odabent van. Naponta egyszer oda is figyeljetek.

 

Január 5.

Hogy mi felesleges és mi nem? Azt csak úgy tudhatjátok meg kicsikéim – ha egyáltalán lehetséges -, ha mélyre néztek. Most másokról beszélek. Nem a ruhájuk, hanem az, ami bennük van. Ők is egy lélek-templomban élnek, és felöltik a „szép” ruhát. Nektek mégis meg kell látnotok, hogy mi van odabent, még ha a külsőség el is vakít.

Ki ül nálatok az első sorban?  Elsősorban a családotok van, meg akit szinte családtaggá fogadtok, vagy, akik beülnek az első sorba. Néha teljesen idegenek. Mégis segítenetek kell, mert az életben nincsenek véletlenek. Ők azért jöttek, hogy sorsotokat éljétek, és ne csak az életet. Van különbség, higgyétek el!

Néha én is beülök másokhoz.

Azért mondom, hogy tudjátok, ebbe az egoista „Én! Én! És én!” világban nem csak önmagatokra és nem csak a családotokra kell figyelnetek – akik persze valóban az „első-sorosok”, hanem másokra is, a többiekre, akikkel sorsotok összefügg, és akikkel az a bizonyos „ezüstszál” közvetlen.

 

Január 6.

Az, ha boldogságot kívánok – mondjuk Neked Attila, mert most van a névnapod -, mit jelent? Mitől lehet boldog az ember? Ahányan vagyunk, annyiféle lehet az ok. Vannak – és sajnos, hogy így van -, akik már attól is boldogok, ha a kukában becsomagolt kenyeret találnak. Rettenetes ez az emberiség egészére nézve. Ránk és rájuk.

A boldogság egyedi.

Mindeközben mindenféle fölösleges dolgot, rengeteg fölös hírt ránk akarnak aggatni, hogy azzal foglalkozzunk és ne a pillanatainkkal. Már-már fuldoklunk, és megnövekedik a tűréshatár, kialakul a közöny.

Nem tudtok a feladataitokra koncentrálni, mert káoszt teremtenek bennetek.  Nem engednek „templomotok” csöndjében elmerülni, érezni a belső csöndet, az atmoszférát, a légtér halk zizegését, a füstölők illatát, a gyertyák lobogását, a belső békét zilálják szét, amikor sarkig tárják a „templomotok” kapuit.

De hogyan lehet látni a külső világ igazságát, ha bezárkózunk? Kérdezhetitek ezt joggal. Én meg azt mondom: lélekkel. Ha figyeltek a belső hangra, a súgásra, akkor egy napon az igazságra is fény derül, és láthatóvá válik innen bentről, hogy hogyan változtatható jósággá a mai korrupt világ.

 

Január 7.

Sokat kérek, ha azt kérem a végtelentől, hogy ebben az évben derüljön ki az igazság arról, ami Encsikével történt? Sokat kérek, ha azt kérem, hogy az emberek legyenek most már Emberek?

Mert ezt kérem.

Drága Gyermekeim! Tudjátok már, hogy mindünkben ott szunnyad a „látó”, csak még nem hiszitek el, hogy ott van, ezért előhívni se tudjátok.

Nagyon fontos a Hit.

Tudjuk már azt is, hogy a világot azért látjuk olyannak, amilyennek megismertük, mert az érzékszerveink erre vannak beállítva.

Mindezzel együtt már tudnotok illik, hogy a valóságnak csak egy parányi darabkáját érzékelik az emberek érzékszerveikkel, mégis öntelten állítják: ismerik a világot.

Persze lehet, hogy egy Felsőbb Hatalom, egy Rendező Elv éppen ezt akarja. Ez a cél. Lehet, hogy a világnak most ezt a „szegletét” kell megismerni.

Jól véssétek hát a tudatotokba minden mozzanatát. Figyeljétek rezdüléseit. Jegyezzetek lelki jegyzetfüzetetekbe és soha ne feledkezzetek meg arról, hogy ebben a világban semmi nem az, aminek látszik és főleg, hogy semmi anyagi nem Örök!

 

Január 8.

Drágáim! Nagyon sok ideje már – harminchárom hónapja -, hogy nem ölelhettük meg Enikőt. Enikő Drágám, már nagyon nagy a hiány, ideje volna, ha visszatérnél, és szereteted közvetlen éreznénk. Édes Kincsem, nagyon hiányzol nekünk. Hiányzik testi valód… tudjuk jól, hogy benne vagyunk a „Tudatban” és mind megjelenítjük egy-egy darabját, hogy ez a „tudat” egy nagy egész, és senki nem lehet tőle független.

Olyan ez, mint a rádió, amely azt az adást fogja, ahová a skálát állítjuk. Gyermekként a mesecsatornát hallgattuk, a csodák palotájába képzeltük magunk, tiniként a szerelem hangjait. Aztán majd eljő a nap, amikor magunk is adássá válunk.

A nyolca hasonlít a végtelen jelére.

A nyolcas 2012. április 8-án a végtelen szenvedés jelévé változott.

 

Nem, nem gondolom, hogy másnak nem fáj. A fejemhez vágta ezt ezen a napon valaki, meg azt, hogy írok. Megírok szinte mindent, de őt azért hagyjam ki. Megpróbálom, megígértem, igyekszem de nem létezőnek nem tudom felfogni, bárhogy is szeretné.

Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy amit Agyuk kiszikráztat magából az az igazság. Sajnálom.

Vannak, akik nem értik a szavakat, sőt haragszanak is a szavakra. A leírtakra főleg. Ezt is sajnálom.

Én elképzelek sokféle embert, kell is, mert bár nem leszek ebbe az életbe vérbeli íróvá, de kilenc éves koromtól író szerettem volna lenni. Az írónak pedig minden ember bőrébe bele kell tudnia bújni, máskülönben nem tudja megírni, mit érez, mit gondol.

Belebújok, átérzem. Attól, hogy nem üvöltenek, attól még fáj.

 

Tudom, vannak Néma Leventék. Elbújni kívánók, de kivonni magukat az élet sodrásából képtelen kívánság, mert ebbe a hálóba beleszülettek és másik hálóba is csak úgy ugorhatnak, ha egy szál eme ittenihez köti az övéket. Igazából még a halál se szabadít ki a „pókháló” szövött útjaiból.

Én nem haragszom.

Megbocsájtok.

De őszinte szeretnék maradni, túl sokat nem szabad elhallgatni, mert a sok elhallgatás egyenlő a hazugsággal.

Nem hazudni jöttünk. Én így hiszem. Lehet, tévedek?

 

Igen az enyém meg a Farkasüvöltés, és ez...

Sokak fülét bántja.

Nem kötelező rám figyelni. Nem kell olvasni és nem kell másoknak „felolvasni”. El lehet engem felejteni. Ha annyira gyűlölni való vagyok, ha annyira bántja valaki vájt fülét a hangom, ha sértőnek találja szavaim, nem kell hallgatni engem.

Igen, csapdába estem.

Igen, az életem nem fáklyás, dalos, mindig kacagós felvonulás, ahol a buli a jelszó.

Igen a sorsomat élem.

Igen, az életben van szenvedés és küzdelem, ahol elveszítünk embereket és meg kell vívni jogokért, ami jogosan jár minden embernek, csak vannak, akik a sarokba húzódva örülnek az oda vetett koncnak is.

Az eltitkolt, elleplezett élet nem ad senkinek tanúbizonyságot.

Nem ad tudást, tanúságul nem szolgál.

Nem ad lehetőséget mély érzések átélésére, nincs belőle tapasztalata senki embernek, egy léleknek sem, pedig sok-sok életet megismerni jöttünk, hogy otthonunk, a lélekvilág még szebbé válhasson.

Dönthettek Kincseim. Élitek a mások által elétek rakott életet, és leszülettek még néhányszor, vagy követitek Sorsotok, amit génjeitekbe kódolva hordoztok „Feladatként”.

 

Január 9.

Minden energia. Minden anyag, minden egyes atomjában, emberi elmével fel nem fogható, hatalmas mennyiségű energia sűrűsödött össze. Mi magunk is energia vagyunk.

 

Bent, lelketek templomában, rég eltávozott emberek járulnak az oltár elé, hogy meggyónva hazugságaikat, elmondják veletek kapcsolatos emlékeiket. Ők is azt mondják, ha kérdezitek róla őket, hogy a „Tudat” az egyetlen út. Ott vagyunk egyek. Egy útba futunk össze.

Nem tudom miért kellett ma ezt látnom.

 

Január 10.

Kincseim! Lássatok a szavak mögé. Figyeljetek a belső hangokra!

Mondhatjátok persze, hogy „könnyű azt mondani”. Igen tudom: nehéz. De a matek is nehéz, pedig állítólag a világot le lehet írni a matematika nyelvén is. Aztán itt van a fizika. A világot be lehet a fizika nyelvén is mutatni. De… Minden bemutatás csak egy apró darabja a valóságnak, és szükség van a belső érzésekre, az ösztönökre, a túlvilági megérzésekre, az őrangyalod súgására.

Gondolj a vak emberekre, akik Buddhához járultak.

A vak emberek kérdezték Buddhát, milyen az elefánt.

Sokan kell legyünk, hogy pontos képet kapjunk az „elefántról”. Elég, ha csak egy, akit oda állítottak körbe az elefánt köré, ha csak egy nem mondja el, hogy mit tapasztal, máris téves képet kapunk a való világról.  Megtartja magának, amit tapasztalt, miközben hasznosítja a többiekét.

Szerintetek ez a helyes élet? Nem kell azt az egyet megtanítani a közösségi életre? Hagyni kell lopni, hagyni kell, hogy elvegyen mindent és élvezze a közvagyont, miközben mások életét tönkre teszi?

Ez lenne a normális ember?

Nem kell válaszolni, csak gondolkozzatok.

 

Január 11.

Letörölhetitek a kapott csókot, de a tényt, hogy „adtak” és a tényt, hogy „kaptatok” a Világegyetem (figyeled, hogy „egyetem”?) szigorúan vezetett Naplójából kitörölni nem tudjátok, ugyanis nincs hozzá hatalmunk.

Így van ez, minden más igazsággal is.

Itt eldughatjátok a világ elől hibáitokat, elhazudhatjátok az igazságot, ám a Gondviselő nem felejt, és Őt becsapni sem lehet.

 

A spirál sok mindennek a jelképe. Ilyen alakja van a Galaxisoknak, melyek benépesítik az Univerzumot. A Spirál, a csigavonal azonban jelképezi az Örökkévalót is, a végtelent, az örök körforgást is.

 

Űr. Csillagok. Gázködök és a galaxisok, a bolygók azonban nem csak kívületek, hanem bennetek is ott kerengnek, ha akarjátok, ha nem, összefonódik veletek, és összefon mindent és mindenkit, mert végeredményben egyek vagyunk.

Félelmetes?

Végeshez szokott elménknek igen.

De… akkor is egyek vagyunk, ha a popódat százszor a földhöz vered, ha elhatárolódni akarsz, és kicsinyes bosszúkat forralsz, vagy megalázol másokat.

Egyek.

Ahogyan a „sorsunk” is egy, mert ahonnét jöttünk mind, oda jutunk vissza, és nem mindegy mit viszünk a zsákba, amit teletölteni ide érkeztünk.

Csillagok porából gyúrtak titeket is.

A jelképek jelzik, képekben mutatják nekünk érkezésünk, és az utunk. Teheted jobbra, vagy balra, ki is dobhatod. Tehetsz úgy, mintha nem vennél róla tudomást. Még el is felejtheted. Akár el is lophatod. Az út, mindenképp beléd vésődött, ahogyan tetteid is, melyeket lehet megbánni és lehet megbocsájtást is elnyerni, miközben mindenről feljegyzés készül, és minden ott marad a Világegyetem szigorúan vezetett Naplójában.

Szóval bármit próbálsz meg nem történtté tenni az bizony ott marad örökre. Még az is, hogy Ki adta és Kinek.

Ez az Igazság létező, elpusztíthatatlan Egyetemes Törvénye!

Ezt pedig, ha akarjátok, úgy olvassátok fel barátaitoknak, amennyi szeretet van a szívetekben, ahol a lelketek lakik.

Január 18.

Hogy mitől érzitek magatokat olyan kényelmetlenül? Attól Kicsikéim, hogy az igazságokat nem szabad (lehet) kimondani, mert attól sok embernek látszó lény besértődik és keresztbe tesz nektek.

Január 19.

Vigyázzatok Kicsikéim, mert sok embernek kinéző lény van.

Január 20.

Kevesen vannak, és mivel milliónyi dolguk van a segítőkész embereknek, félmunkát végeznek.

Január 21.

Csaba félévi vizsgáinak az átlaga: 2,46

Összehasonlítva a tavaly félévivel - ami 3,45 volt -, egy egész átlagot rontott.

Tegnap írtam az Igazgatónak. Abból van itt néhány bekezdés:

„ (…) Tisztában vagyok az autizmus különleges voltával, hiszen annak szinte minden nehézségével naponta szembesülnöm kell magamnak is. Épp ezért, tisztában vagyok vele, mekkora felelősség és egyúttal áldozatvállalás az Önök munkája. De mindezek mellett, azt is meg kell látni, hogy Csaba erős tudni akarása, rendíthetetlen szorgalma és nem utolsó sorban a viselkedésében tapasztalható pozitív változások az őt tanító pedagógusok munkáját is dicsérik, és arra mutatnak, hogy igenis megéri vele komolyan foglalkozni, és érte dolgozni…”

„ (…)Továbbá tisztelettel kérem, hogy a vizsgák idején is biztosítsanak Csaba számára egy támogató gyógypedagógust, amennyiben nem érzik úgy a pedagógusok, hogy már megtanulták az autizmus furcsaságait, és ha úgy érzik, hogy nem tudják megfelelően navigálni, levezényelni a vizsgát.

Mindezekre azért van szükség, mert az autizmussal élő emberek kommunikációjukban sérültek, szó szerint értelmeznek utasításokat, a nem név szerint nekik címzett felszólításokat nem tekintik magukra nézve kötelezőnek, komolyan veszik és szigorúan betartják a megadott időkereteket, a „kicsi” pl. számukra csak néhány pillanat, természetes időérzékük van és nincs szükségük hozzá időmérő eszközre.

Az autisták nem képesek egy hosszú beszédből kiszűrni a neki szükséges-, és a vizsga, vagy tanulás szempontjából fontos adatokat, a sok beszéd, a bővített mondatok megzavarják őket, valamint periférikus figyelmük megléte miatt, tanuláskor, és így a vizsga idején is, figyelmük nagyon könnyen elterelhető, mellette folyó beszélgetéssel, mozgásokkal is.

Nem tudom, hogy mi a tanulmányi átlag romlásának a valódi oka, azért is írtam le néhány mondatban az autizmusra jellemző dolgokat, ill. azokat a körülményeket, melyek egy kis figyelemmel kiküszöbölhetők, ill. javíthatók, hátha segíthetek ezzel a későbbiekre nézve a Csabával együtt dolgozó pedagógusoknak.

Csaba itthon rengeteget tanul, én magam is, a férjem is rengeteg munkát fektetünk abba, hogy tanulmánya sikeres legyen, hogy a felnőtt életben kevesebb és egyre kevesebb segítséggel, majdan nélkülünk is megállja a helyét, illetve életben tudjon maradni anélkül, hogy jobb híján egy elmegyógyintézetbe zárják. Ezt a sorsot nagyon-nagyon nem szeretnénk szeretett gyermekünknek, azért is teszünk meg mindent, hogy taníttatásával személyiségváltozást érjünk el, legyen belőle egy a társadalomba beilleszkedni képes ember, és szakmát adjunk a kezébe, ami biztosítja számára a fennmaradást.

Kérem, segítsék ebbéli törekvéseinket!

Én a magam részéről mindent elkövetek, és igyekszem a pedagógusok partnere lenni, már amennyiben ők is elfogadnak engem partnerüknek, hasonló tisztelettel, amit irányukban én mutatok.

Tisztelettel kérem az Igazgató asszonyt, továbbítsa kéréseim a felettes szervhez, és kérem, adja át hálámat és köszönetemet a tantestület előtt, mindazon pedagógusoknak, akik az autizmus kemény kihívásával, a nehézségeket, az ismeretlent is vállalva, megküzdöttek!”

Január 22.

A magamista mindent magának akar.

No, nem a munkát és vele a verítéket! Azt nem kéri. Csak ami már elkészült. Pénzcsónakjával átevez a nélkülözők tengerén, pénztankjával tarolja le a kerteket és kegyetlen diktatúrájával mindent megvásárol, maga alá gyűrve magáévá tesz. Vagyis…

…kurvát csinál a világból.

…örömlányt az elvekből

…ficsúrt az illemből

…kurtizánt a morálból

…selyemfiút a hitből.

Ha nem lehet övé pénzért, akkor elpusztítja, lerombolja, megerőszakolja, lekaszabolja, szétlöveti, mert nincsenek már benne gátak, ő a lelki nyomorult, és hamar talál hozzá hasonlót, aki pénzért képes gyilkolni.

Ha mindenki azt mondja: „Nem az én dolgom.”… akkor a gonosz világa győz.

Hagyjátok?

Január 23.

Amikor megmérgezitek a természetet Kicsikéim, akkor magatokat mérgezitek, mert a természetnek ti is részei vagytok. Így, ha szidjátok a világot, egyúttal magatokat is szidjátok. Igaz legtöbbször a szidás lényege a jobbítás szándéka. Javuljatok hát a jóság, a szépség és a közösség javára!

Jézust se feledjétek! „Ki megtartja életét, elveszíti azt!”

Január 24.

Drága Kincseim! Hogy mit mondok, manapság keveseket érdekel. Annyi a baj a világban, hogy már nem lehet mindet számon tartani.  Olyan dolgokról tudtok, amiről nem is kellene. Az igazán lényegesekre nem jut türelem, idő, figyelem.

Nem, nem én mondom meg, mi a fontos. Dehogy! Nem vagyok én olyan bölcs.

Én csak szólok, hogy figyeljetek másra is, ne csak az egótok túlélési kiáltásaira. A világ nem csak egyeseké, hanem mindenkié. Minden léleké, aki leköltözött. Még az is ide számít, aki a koszban, fogatlanul, éhesen és részegen fetreng. Mert minél több ilyen van, minél szegényebb a környezetetek – mert ugye tudjátok, hogy nem nő normális fű a több éve kaszálatlan, szántatlan, vetetlen, gondozatlan domboldalon -, annál biztosabb, hogy csak néhányak „zsírosak”, „püffedtek”, „duzzadtak”, önző magamisták köröttetek!

Elszívják ők majd előletek is az életerőt, ha hagyjátok. Tehát rátok is, mindenkire tartozik, ha a szomszédod kirabolták!

Január 25.

Kicsikéim! Lelketek nem azért érkezett ebbe a fajta anyagba, hogy élje, vagy élhetővé tegye a rosszat!

Ami a többségnek rossz, az keveseknek jó. Azt mondják: tehetetlen vagy. El kell fogadni és mással kell törődni.

Be vagytok csapva.

Azért érkeztetek ide ti is és mindannyian, hogy feltárva a rossz természetét, felfedezzük annak az ellenszerét. Mert a rossz olyan, mint a vírus.

Gyorsan fertőz, az igaz, ám legyőzhető.

Be vagyunk csapva, és azért rossz a lelkiismeretünk, mert tudjuk, hogy a világot megrablók dolgozták ki azt az elvet, és ezt a csapdát magyarázza hosszasan Hamvas Béla is, hogy: Nem kell cselekedned semmit, hagynod kell ezt így, törődj bele, a megváltoztathatatlanba, mindenkinek lelkiismeret furdalása van, de éppen ezért, mindenki bűnbocsánatot fog nyerni. Nem kell félni, mert Isten megbocsájt gyarló gyermekeinek. (No, ők, akik ezt próbálják veletek elhitetni, ők a gonosz bérencei!)

A kérdés csak az, hogy ha mi is Isten részei vagyunk, meg fogunk-e bocsájtani önmagunknak, hogy nem tettünk meg mindent, hogy legyőzzük a tömegeket elnyomó, megnyomorító vírust? A „rossz” vírusát.

 

Január 30. péntek

Drága Kincseim! Most itt ülök a gép előtt és gondolataim azonnal gépbe írom. Nem úgy, mint szoktam előbb tollal a füzetbe… Csaba éppen megreggelizett én meg sóvárogva (mint fényre vágyó pincébe zárt rab), meg persze hűségesen (mint a kutya) arra kérem Istent, hogy adja meg nekem a mindennapi örömömet! Erre jön manókám és rémülten azt kérdezi: Mostam reggeli előtt kezet?

Mostál Kincsem, tudom, mert itt lestem-vártam, hogy ha kijössz a fürdőből és még a reggeli előtt, egy puszi (vagy kettőt) kunyeráljak. (Mint egy éhes macska.)

Ja! Tényleg! – mondja a csibém és megnyugodva magamra hagy.

Szóval azt írta valaki a neten bölcsesség gyanánt – 10 ilyen parancsolatot írt, ahogyan annak rendje s módja szerint a parancsolatoknak lenniük kell -, hogy: Egy - Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt.

Kérem! Attól független kérem, hogy ezek a „bölcsességek” – nem súgom, kiabálom! - komoly sületlenségek így önmagukban.

Istenem, látod, mi történik velem? Tudnál segíteni?

Mert tudod, Istenem én tényleg nem hiszem, hogy azt a rengeteg rosszat, ami most a világban történik emberek millióival, azt Te akarnád, vagy, hogy te vagy az, aki hagyod, mert valamiféle fogadást kötöttél a Sátánnal.

Hiszem inkább, hogy megalkottál minket, hogy segítsünk, mert egyedül nem győzted a Teremtés nagy terhét, ebben a tökéletlenségben, ebben a káoszban.

 

Aztán itt vannak a te szolgáid sokan (túl sok jó ember nem tesz semmit) és lustán azt mondják: nem tehetünk semmit a káosz ellen… Ez nem is a mi dolgunk. A szomszéd se tesz semmit, akkor mi miért tennénk (?)… ellenben azért jó volna, ha Te Istenem, adnál napjában örömöket, meg elűznéd mellőlünk a bánatot, a rosszat, a panaszosakat meg hasonló szenvedést okozó nem mosolyra fakasztó dolgokat! Ugye megérted, hogy erőből fogytán, hasogató gerinccel, igazságot nem keresők között, halott lányom emlékével, munkanélküli egyik fiam feletti keservemben, autista, társadalomból kivetett másik fiam mellett, egész nap szótalan hozzád fordulok, mint ahogyan sok millióan?

Adj kitartó erőt Istenem! Adj hitet, világos látást, hogy bízni tudjak! Adj mellém olyanokat, akik még hisznek abban, hogy együtt képesek vagyunk segíteni, legyűrni a káoszt és rendet tenni a világnak ebben a szegletében!

Megteszed Istenem?

 

2015. február 17.

Drágáim! Hosszú ideje hallgattam, mert…

Nem is tudom.

Először azt gondoltam azért, mert megbetegedtem. Volt hidegrázás, és forróság, torokfájás és végtag- meg mellkas fájdalom is. Néhány napig bizonyosan ezért hallgattam.

Aztán meg azért mert úgy éreztem van, aki jobban szereti, ha hallgatok… egyébként ez, még most is elrettentő. Igen ez a jó szó rá. Tudni, hogy van itt valaki, aki olvas engem és közben gyűlöl. Nem azért olvas, mert érdekli, mert tovább akarja gondolni, vagy belőle erőt akar meríteni, esetleg új gondolatokat teremteni. Nem. Azért olvas, mert gyűlölni akar, mert szavaimat kifordítani szeretné, átértelmezni, megmásítani kitalálni, hogy másokról valójába nem is ezt, hanem azt gondolom és elmondani annak, aki soha nem is olvasott engem. Ennek a  gondolata is szörnyeteg méretű.

 

Aztán rájöttem, hogy alig figyel rám valaki. Igazából tán senki nincs is. Ha figyel mégis, nem szól, hogy „Most mi van, miért nem szórod szavaid?”.

Tudom, tudom! Van mit olvasni, van elég baj a világban. Többet is elénk tárnak, mint amire szükségünk van. Sokat, rengeteget. Egészen fuldoklunk bele.

 

Mégis számadást készített az egóm és azt hozta ki végül: „Neked hallgass a neved.”

Be is bizonyította, hogy semmit nem érek, amikor is visszanézette életem. Nem kellett a kulturális szervező munkám ennek a városnak, és nem kellett azoknak, akikért éjt nappallá téve éveken át dolgoztam.

Nem kellettek a novelláim se.

Nem kell senkinek tudásom, nem kell szociálpedagógiám.

Alkotni vágytam, hát gyöngyhímezni kezdtem, de az se kellett senkinek.

De hát mit is akarhatok én, akit itt hagyott a lánya, nem kellettem neki, mint anya, mint ember.

Sehogy.

Nem kellek az ő barátainak, mint öregedő talán kissé azért bölcsebb ember, elhagyott mindenki, benne hagyott abba a mély gödörbe, amibe a bánat vonszolt és ott is hagytak emészteni önmagam.

Nem kellenek a szőnyegeim.

Nem kellenek „lélekleveleim”.

Nem kellenek szavaim…

Senki nem kér véleményt, tanácsot.

Vagyok, mint hulló falevél. Kellek takarítani, főzni, mosni, tananyagot kikérdezni és kísérőként iskolába menni.

Így vagyok, még fenntart az életszél, időnként a talajhoz vág, majd megint felemel, tovaröpít bevásárolni, elaltat, majd éjszaka rémképekkel ébren tart. Szájamra gyöngéden teszi mutatóujját, szemembe könnyeket csal… hallgass a neved, minden téren rabszolga vagy.

De azért! Mondhat bármit, ti a szívemben laktok Drága Gyerekeim!  Bármerre is járok Encsikém lába nyomát keresem, s ha nem találom, kitalálom, és már látom is lépteit, ahogy elhaladt valaha a téren. Lebben a szél, mozdítja haját, hallom sóhaját.

Mindhárman itt vagytok minden percben velem, lelkembe ivódva, szívembe bekucorogva, még akkor is, mikor farkasul üvöltöm bele a világba cafatokra tépett életem… akkor is szeretlek benneteket. Miközben ezer darabra tép a fájdalom, élnem akkor is kell… értetek.

Persze gondoltam már rá, hogy ez is csak altató-áltató hazugság, mert gyáva az egó meghalni. Gyáva és érveket találgat ki, hogy e világban még kicsit megmaradjon. De ha érv, ha nem érv, a félelem marad, hogy ha meghalok és a túloldalon az ottani életbe belépek, nem fogom megtalálni azt a valakit odaát, aki itt elhagyott, aki végtelenül hiányzik, és akkor, ott, már három lélekért vágyakoznék ide vissza, ahová nem vezet csak az újbóli megszületés útja.

Így hát amíg a sors akarja, maradok; szenvedni, nevetni, élni, küzdeni, igazságért harcolni… Veletek.

Március 23.

Múlt, jelen jövő, mi egybe nőve forgatja életünk kerekét…

Hálát adok az Égi Hatalmaknak, hogy láthatom a világ szépségeit, hogy mozoghatok, hogy leírhatom gondolataim!

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy vannak fiaim, férjem, édesanyám!

Hálás vagyok Istennek, hogy szeretet vesz körül, hogy szeretni magam is képes vagyok, ami tán fontosabb, mint hogy engem szeressenek!

Hálásan várom és fogadom a „Bőséget”, ami minden nap eleget ad nekünk!

Nem tudom hány nap még az élet.

Nem tudom mennyi ez a létforma még.

Nem tudom hány a reggel és mennyi a csillagos ég.

Azt tudom, hogy hálás vagyok minden percért, amely életem homokjából a végtelenbe alá pereg, akkor, amikor veletek lehetek, veletek, kiket szeretek, s akik szerettek.

És közben hálás vagyok minden elmúlott pillanatért, mert mindegyik egyre közelebb visz hozzád Édes Enikőm!

április 19.

Tegnap volt Enikő 31. születésnapja. A tortát megettük.Kettőt sütöttem, mert az első nem sikerült. Életem legrosszabb tésztáját a kutyák ették meg. A virágokat a temetőbe vittük (sírtam és sírok: Jaj nekem Istenem!) és Attila Te Drága Fiam, Te most Kölnben vagy, messze tőlünk, de ott a Dómban mécsest gyújtottál a húgodnak.heart

Írtam annak a levélírónak, aki még március 11-én egy nappal a névnapom után egy verset küldött nekem, de amely levelet a rendszer nem fogadta, mert csak küldésre volt állítva.

Olyan a vers, mintha Enikő írta volna. Minden szava megérint. Márciusban miért írta, hogy rábízta az áprilisi szélre? Mert akkor született az én drágám?

Olvassátok ti is!

 

Tavaszi üzenet

Rábíztam az áprilisi szélre,
vigye üzenetem el hozzád.
Súgja a füledbe halkan,
Mit szívemből kívánok neked,
Legyen boldog minden perced,
Ami a földön adva van neked.
Tudj örülni annak, hogy a nap
keleten minden reggel kel.
A csicsergő madárseregnek,
reggelenként neked is énekel.
Tavasz sok szép virágának, mikor
ajtódon kilépve, édes illattal köszönt.
Egy távoli torony halkan konduló
harang szavának, mely az időmúlását
jelzi. Örülni a lábujjhegyen osonó
tavaszi estnek, mert fátylát a tájra teríti,
S üzenem, legyen szép a napod,
nyugodt az éjszakád.
Súgja a füledbe csendben,
a lágy andalító édes dallamát.

Kellemes Napot!

Pásztor Edit

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.