Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hétköznapi gondolatok

2015.05.28

Bármi történik, Téged mindig ideképzellek Édes Kincsem!

 

eniko-apa-temetesen.jpg

 

Július 3.

 

Pörögnek a napok, telik a szünet.  Csabával kettesben éljük a napokat, emésztjük az időt. Délután csatlakozik Attila és Tamás.

Éjszaka szélsusogást, vaddisznók cseresznye-csámcsogását (de láttunk már 19:15-kor is legelő disznókat az erkélyről… a kutyát nem érdekli, hogy a lakótelepen lassan több lesz a vaddisznó, mint az ember!) , jobb esetben esőt hallgatok (ritka).

Valaki nagyon hiányzik. Olyannyira hiányzik… úgy üvöltöm naponta (minden nap), hogy belevésődik már a szoba falába.

Délelőtt megyünk vásárolni, le a városközpontba (lassan már még élelmiszer bolt se lesz a lakótelepen, mert ebbe az elöregedő, kicsorbult erkölcsű világban nincs elég haszon), aztán még a főzéssel fogy az energia, meg az életidő.

Csaba olvas, tanul, számítógépezik.

Telik az életünk.

Ebéd után kicsi szieszta és mindeközben jár az agy… töprenget, miközben teszem a dolgom: Mi az élet? Mire jó? Minek?

 

Néha jön hozzánk valaki… nagyon ritka és egyre ritkul… azzal vígasztalom magam, ha meghalok kevesebbeknek fog fájni, nem érzi veszteségnek… és ha ők halnak meg előbb, akkor meg nekem nem fáj majd (talán!) oly nagyon. (Mondom én, aki tegnap a 100-as shop „végkiárusításán” megkönnyeztem, hogy tán soha többé nem beszélgethetek Orsival, az eladóval, akit igencsak megszerettem. Á! )

Sovány vigaszok közt zajlik magányos életünk.

 

Tegnap Kati volt (előtte tán vagy 5 hónapja), azelőtti napon meg Magdika, de ő csak a szőnyegért jött, bár lefárasztottam Enikő tragédiájával.

Ááááá! Mindenkit elüldözök, mert a végén megint ugyanaz a téma… hát persze, hogy Ő, aki elveszett, és hát persze, hogy az, hogy „miért veszett?”, Ő a témám (az örök) az én durcikám, a cumis, kopogócipős kicsi lány, a kicsi szöszi, akit ha indiánnak születik „nagyszáj”-nak neveztek volna el.

 

Miközben délutánonként, estefelé szövögetem a szőnyegeket (szeretem, mert ez is alkotás, létrehozás) Enikőm szobájában, hallgatom Enikőm számítógépén a yutubos 432 Hz zenéket, vagy a Világokon át c. régi (jó volna, ha valaki ismét elővenné ezeket a témákat és a legutóbbi tudományos felfedezések tükrében ismét felvetnék az itt feszegetett témákat), 12 részes tévésorozat bölcseleteit. (Most már azt hiszem negyedszerre kezdtem meghallgatni és még most is fedezek fel benne olyan mondatokat, amit mintha először hallanák.)

A kisfilmeknek köszönhetem, hogy Dúl Antal teológus által felfigyeltem Hamvas Béla (1897-1968) munkásságára. Ha nem lenne annyira kevés a pénzünk meg is rendelném a Karnevál-ját, mert számítógépen olvasni nem szeretek még cselekményes regényt se, nem még egy filozofikus beavató regényt. Kutakodtam, és szinte azonnal elém vetette magát egy esszéje Hamvasnak, a „Direkt morál és rossz lelkiismeret” című. No, ha azonnal vetette, nekem azonnal felkeltette a kíváncsiságom. Kinyomtattam és olvasgatom. Hamvast csak így lehet: olvasgatni. (Bár lehet én lassultam le. Majd valaki hozzászól és elmondja.) Csak lassan, csak komótosan (valaki biztosan azt mondaná: öregesen) visszalapozva, néha arcot is karmolva, mert ledöbbent. Mikor írta ezt? Mintha a máról szólna. Pedig nem. Hát ez lehetetlen…

Olvasom és megértettem mi történt velem néhány éve.

Hamvas azt írja, hogy aki nem tud a korrupcióhoz asszimilálódni, az legjobb, ha névtelenségbe vonul és feladja minden becsvágyát.

 

(Hacsak az emberek fel nem ébrednek végre.)

 

június 27.

 

Hétfőn ügyvéd, kedden délelőtt piac, délután háziorvos. (Életemben nem fájt még, most igen, a vérnyomásmérés. Kicsordultak a könnyeim. A bal karom hetek óta fájogat. Amikor a tépőzáras párnácskák felpumpálódtak a szuszt is kiszorították belőlem. Lehet, azért lett végül 190-es az értékem? Kaptam beutalót a budapesti II-es Belgyógyászati Klinika immunológiájára, mivel a felsorolt problémáimra nincs egyszerű magyarázat; mint hogy alig birok már menni, annyira fájnak az izmaim, hogy néha azon kapom magam, hogy elfelejtek levegőt venni, hogy naponta többször légszomjam van, hogy hidegben is szakad rólam a víz, éjszaka többször felriadok, hogy iszonyatosan fáj a bal lábam végig, hogy zsibbad a jobb karom.)

 

Szerdán fogorvos, csütörtökön temető. ENIKŐ! JAJ NEKEM ÉDES KINCSEM! (Vicával beültettünk egy bambusz rudat az emlékmű baloldalára és damilokat feszítettünk ki közte, és a jobboldali rúd között. Erre futtattuk a szélrózsa irányaiban futó borostyánt. Még a maci farába is gyökeret akart verni. Lemetszettük. Kicseréltük a vizeket, beültettem egy törpedáliát. Öntöztem. Letörölgettem. Gyertyát gyújtottunk. A narancssárga díszkupát, amibe egy selyemből és krepp papírból készített aprócska menyasszonyi csokor volt, valami enyveskezű lelketlen egy hete ellopta. Nem szoktam, de most megtettem: legyen átkozott, aki a védekezni nem tudó holtaktól lop!)

 

Mindeközben élvezzük a kitört vakációt. Csaba segít a házimunkákban. (Egyszer porszívózik, máskor összesöpri a szemétkupacokat. Van, hogy velem tereget. Cipekedik, ha vásárolunk.) Tervezem, hogy ismét tanulni kezdjük a vásárlás szabályait. Ez nehéz. Nagy türelem és elszántság kell hozzá. No és megértő kereskedők. Minden nap tanul valamit. A múlt héten földrajz és magyar nyelvtan volt a porondon, ezen a héten az informatika a kitüntetett. Egyik nap a lábtörlőt szövi rongyból, másik nap gyöngyhímzi a kis tarisznyát. És persze nyüstöli a számítógépét, az a mindene.

 

Én meg vágom a rongyokat csíkokra, szövök is, ha már kész az ebéd. Naponta elfog a kétség: tényleg muszáj itt lennem, és tényleg annyira szörnyű, hogy elvágyódom? Miért esik mindenki kétségbe, ha azt hallja a másiktól, hogy ennek az életnek így nincs értelme? Élned kell! Szükség van rád! Butaságokat beszélsz. Hallom és nem akarja senki tudni: miért. Tudni vélik ugyanis.

Fokozatosan leépültek a barátságok és a rokoni kapcsolatok is. Az utóbbi két évben csak felgyorsultak. Nem tudok ugyanis barátságot, kapcsolatokat ápolni. Egyrészt, mert egy autista mellett az is nehéz, másrészt meg nem megy a jópofizás és a képmutatás. Nem megy az értelmetlenségekről való fecsegés.  Olyan „magának való” lettem. Olyan, aki kint lóg a világ-valóság kilyukadt szövetén. Nem kapaszkodom, a foszlásban fennakadtam, és világítani próbálok (kevés sikerrel), mint a Szentjánosbogár, de mindenki az orromra koppint miatta, aki erre jár.

Hát igen. A teljes sötétséghez minden világító rovart ki kell nyírni.

 

Á! Senki nem szereti azokat, akik fájdalomban élnek, és még kritikát is mondanak a bürokratikus, a rugalmatlan és főleg a korrupt rendszerről. Senki nem szereti azokat, akiknek folyton bajuk van magukkal és a rendszerrel. Senki nem szereti, ha piszkálják, hogy változtatnia kellene, és ez valahogy összecseng lelkiismerete hátsószobában felolvasott vádjaival. Ezt a nyugalom megzavarásaként élik meg. Ezért inkább messziről elkerülnek.

Tudtam. Tudom. Én alakítottam így. Kiszorulok lassan a társadalomból, mert nem tudom vallani azt a világlátást, hogy az ember tehetetlen, hogy nem lehet változtatni azon, ami majd’ senkinek nem jó. Képtelen vagyok elfogadni, hogy a védelmünkre létrehívott szervezetet belülről rágja a féreg és nekünk ezt szó nélkül tűrni kell, mert egyesek szerint ugye „értelmetlen”.

Nem tudok belenyugodni, hogy az isteni erő birtokosai (minden ember) kishitűeknek és gyöngéknek vallják magukat.

 

 HOZZÁSZÓLÁSOK  A " FACEBOOK-RA "  JEGYZETBE KITETT SZÖVEGHEZ

· Godó Anna:  Ölellek Ildikó!

Pasztler Ágota Jobbulást kívánok! Nem tetszenek a leírt tünetek, kérlek, e hanyagold el.

·  

Ferencné Nagy Legalább kiöntötted a lelked fájdalmát. Ez mindig valamiféle megkönnyebbülést jelent - het talán, ha 1-2 pillanatra is. Van-e szükségetek +rongyokra" a szőnyegek készítéséhez? Nem nagyon örülök a testi tüneteidnek. Neked magyarázzam, hogy ezek miből - is - fakadhatnak? Azért ne nyüstöld Csabit a szünetben is tanulással. Vagy örömmel csinálja? Puszi.

·  

Eva Malakona Kedves Ildikó, hallottál-e a pásztói EGYMI-ről? Bentlakásos intézmény autista gyermekeknek 0-24 éves korig, 20 fős, még van 4 hely, szólj, ha érdekel! A tüneteid nagyon aggasztóak, sürgősen fordulj orvoshoz!---Egy zuhanó repülőben mi az első és legfontosabb feladat? Saját magadra felvenni az oxigénmaszkot, mert csak így tudsz segíteni a többieken!

·  

Mónika Herczeg Gyógyulást kívánok neked, ez a kivizsgálás remélem nem fog komoly bajt kideríteni. Talán csak lelki eredetűek ezek a problémák. Imádkozok érted!

·  

Magdolna Krizs Ildikó! Ezek a magas értékek a vérnyomásnál, nagyon figyelmeztető jel, nem szabad vele játszani!- a zsibbadás meg ráadásnak nagyobb baj!-Törődj többet magaddal!

Ildikó Bódi Pasztler Ágota, nem, nem hanyagolom, csak hát nem találják a problémák forrását. Aztán meg nagyon nem jó dolog ha napokat kell a rendelőintézetben eltölteni, miközben vonszolja magával az ember a fiát, aki ugyan egy áldott Tündér, mert türelmes, de van napirendje, ha nem is szigorú rendű. Csabánál az étkezések idejét kell legalább 1 órás + vagy mínusz órával betartani, mert megnő a feszültség, és akkor már minden, de minden baj lesz. Képtelenség, hogy nélküle befeküdhetnék bármilyen kivizsgálásra, mert félő, hogy mindaz, ami az évek alatt felépült, egy pár nap alatt összeomlik.

Ildikó Bódi Ferencné Nagy, igen jöhetnek elhasználódott sötétebb ágyhuzatok, lepedők, esetleg nagyméretű pólók. Azért nagyméretűek, mert a szőnyeg rengeteg anyagot képes felvenni. Egy ilyen póló kb. 8 cm-re elég egy 50 cm széles szőnyegben. A kicsi fele annyi. A problémákról. Régebbi keletűek, mint 2 év. Vannak persze azóta keletkezettek, mint pl., hogy eltűnt a szívaorta 3 billentyűjéből az egyik, és az asztma, és vele a gyakori a légszomj. Most éppen 4 hónapja, hogy nem dohányzom és ez jó a tüdőnek, viszont híztam 8 kilót. Úgy is kövér voltam, akkor gondolhatod most mi van! Csaba annyira kötelességtudó, hogy csak egyszer mondtam el a vizsgák után, hogy "azért a szünetben is tanulni kell majd" és naponta követeli; mondjam meg mit tanuljon.

Ildikó Bódi Eva Malakona! Nem hallottam a bentlakásosról, de nem is érdeklődtem ilyesmi után. Abban a pillanatban megszakadna a rozoga szívem, amint el kellene szakadnom Csabától. De az övé is. Nagyon nem szeretném, ha más nevelné az én kicsikémet. Ha olyan lenne a világban mindenki, mint ő, olyan őszinte, olyan jóságos, kedves és segítőkész, akkor egy csodás világban élnénk. Ő az, aki megszépíti öreg napjaim. Megyek én az orvoshoz, igaz ritkán, mert leginkább elkeserít, hogy olyan sok a tünet, hogy maga az orvos se tudja, mi a baj. Sőt! Amíg az egyik azt mondta pl., hogy: "a pajzsmirigy inhomogén és göbös"... addig a másik azt, hogy "inhomogén, de nem göbös" Akkor most mi az igazság. Gyógyszert meg nem írt egyik se. Előbb lefogytam, koraszülött lett Csaba, mert a pajzsmirigy túlműködött, aztán gyógyszereztek és meghíztam, közbe meg kifehéredett a bőröm. Most fájnak az izmaim is, meg vacakol a légzésem, meg a szívem. És nem tudják mi a bajom.

Ildikó Bódi Magdolna Krizs! Amikor leszoktam a dohányzásról és a sürgősségin felírtak egy gyógyszert,amit szedtem egy ideig, és jók lettek a vérnyomásértékeim. Ha lecsökkentem a vérnyomásom a normál-nak mondott értékre, elkezd fájni a mellkasom. Gondolom a billentyűhiány miatt. De!! Az az én gondom a vérnyomáscsökkentővel, hogy az én elmémben ez hasonlatos a lázcsillapításhoz. Ha lázunk van, beveszünk egy csillapítót és igyekszünk orvoshoz jutni, aki megtalálja a láz okát (általában) és rendbejövünk. A vérnyomás megemelkedésének is oka van. Azért vagyok haragos, mert azt nem keresik meg és nem kezelik, a betegséget. A vérnyomáscsökkentés egy életre szóló tüneti kezelés, ami egyre erősebb gyógyszereket igényel, miközben nem tárták fel az okokat. Kialakul egy rendszeresen fizető réteg, akiknek járandósága egy bizonyos %-át a gyógyszeripar rendszeresen elnyeli. Ez betegségügy és nem egészségügy. Én beszedem a gyógyszert, ha tudom, hogy záros határidőn belül az meggyógyít. Azt gondolom, azért nem keresik az okokat, mert "drága". Az emberi életre fordítandó összeget spórolják, helyette inkább fizessen a beteg egy életen át. Pedig nem ő akart beteg lenni, hanem...

 2015. Május 23.

Egy egy hónap is eltelik két írásom között. Mostanában. Ami a honlapra kerül, ott kettő is.

Mintha kifogytam volna a szóból. De nem. Szédült a világ, és szédülete ragadós!

Aztán meg mintha figyelne egy rosszindulatú és azonnal lecsap lelki fájdalmamra, hogy abból táplálja önmagát kéjesen. És… Valaki van itt, aki valamilyen általam ismeretlen szándékból felolvasásokat tart, amivel és haragot akar szítani, pedig kiragadott mondatoknak más értelmük lesz. Álnokság? Nem tudom. Mindenesetre csöndre intő.

Mintha túl sokat beszéltem volna, de semmit nem hatott. Pedig nem, mert sokakat ma is becsapnak, tévútra visznek. Hamisítják a valót, és sokan általam látták meg az igaz szót.

Mintha elkeseredtem volna, mert akik olvasnak (ha olvasnak) nem hinnék azt, amit mondok, én meg hazudni nem fogok.

Írói, alkotói válság?

Információ áradat? Telítődött a „keser” hordó?

Nem és nem!

Ha nem szólhatom az igazat, a valót, főként ott, ahol a legjobban fáj, ahol a leginkább éget (Ó mennyire rettenet ez utóbbi szó! ), minek bármit is mondani?

Nem mondhatom el a gyerekeim való életét, azt a sok-sok aggodalmat, ami hetente felgyülemlik és elborít. Nem mondhatom el, mert egyrészt nem lehet vele dicsekedni, másrészt meg, van, akire nézve bántó.

Ez van. Ez a világ van. Ahol a problémákat nem mondhatjuk el, mert csak a szépet kell észrevenni, a többit be kell seperni a szőnyegünk alá. Mintha jég lenne, ami a tavasz jöttével elolvad. Ezek ugyan jéghidegek, de nem olvadók.

Az életünk varázslat. Tündérek és tán rosszindulatú mágia varázslatainak bűvös vetélkedője. Semmi sem az, aminek látszik. Az ajándékul felénk nyújtott serleg, amelyben az ifjúság italát ígérik, lehet, hogy méreg és miután kiittuk a serleg is elpárolog.

Világod… világom… világunk, minden pillanatban más-más képet mutató állapot…

 

Április 22.

Kedves Viktória! Mióta tegnap reggel olvastam kedves leveled, hát én azóta pirulok. Ennyi dicséretet egy szuszra még soha nem kaptam és főleg, hogy úgy érzem: meg sem érdemlem.

Az ember adott dolgok közül választhat. Nekem két tini gyermek mellé adatott egy autista, és hogy nagyon más, mint mi átlagosak, az akkor derült ki, amikor 39 éves lettem. Sokaknál ez több mint egy fél élet.

Vak voltam és süket ezekre a dolgokra, bár volt egy fogyatékkal élő osztálytársam általános iskola 4-ig. Tudtam arról, hogyan kell velük együtt élni, de aztán a társadalom eltüntette ezeket a gyerekeket egy külön iskolába, és mi tagadás, ez kényelmes volt mindenkinek. Éltem az átlagemberek mindennapjait, dolgoztam és hülyeségeken aggódtam, aztán ebbe robbant be Csaba.

Nehéz volt elfogadni, főleg, hogy azt se tudtam mi az az „autizmus”. Végül úgy határoztam, hogy nem adom őt, semmiféle bentlakásról hallani se akartam (egyébként ma sem), és vállalom, hogy az életem ezen a meghatározott úton élem. Csak ennyi. Én így látom. Egy meghatározottság, melyet vagy elfogad az ember, vagy valami más módot keres, amivel szabadulhat a helyzet nehézségei elől.

Az emberek észre se veszik, de így van ez nap, mint nap az élet dolgaival is. Egy kényszerpályán vagyunk, ahol mindig választani kell.

Persze nem akarom azt mondani, hogy nem merőben más, és hogy nem nehéz. Az átlagos emberi élet nem ilyen. Valóban rengeteg lelki erő, kitartás és főleg türelem kell, de hidd el, legtöbb a környezet felé kell. Az emberek tolerancia hiánya, a tájékozatlanságuk, a társadalom felkészületlensége, nagy nehézségeket jelent. Sokan azt mondják: én ugyan nem élném azt az életet, és máris tétlenségbe látja és taszítja is a fogyatékkal élőket, pedig ha megfelelő körülményeket biztosítanak, akkor ők is képesek igazán nagyszerűt alkotni. (Gondolj a vastüdővel élőkre, akik szájjal festenek.)

Nagyon nagy választás, az autizmussal élők fejlesztése. Remélem, tudod, hogy nem szakmát, hanem hivatást választottál! De erről és az autizmusról is írni nem olyan hatékony, mint beszélgetni, mert nincsenek betanulandó és mindenkor érvényes szabályai, mint mondjuk a fizikának. Itt a helyzeteken keresztül – ami mindig más – tanulhatja meg az ember miről is van szó.

Nagyon szívesen beszélgetek veled személyesen. Szívesen látlak itt nálam is, és ha van lyukas órád, amikor mi is az iskolában vagyunk akkor is.

Van egy honlapom: www.gyermekeinkjovoje.eoldal.hu ott a szakdolgozatom elérhető, ha érdekel. Az autizmusról sok dolgot onnan is megtudhatsz.

Enikőmnek is volt egy honlapja, amit most már sajnos csak én használok, de ott viszont arról tudhatsz meg többet, hogy mi mindent követtek el a hatóságok, hogy pl. még azonosítva se lettek a holttestek.  Ennek a címe:

http://www.kezirat.eoldal.hu/cikkek/anyukam-naploja/eletem--amikor-veget-ert....html

 

Az igazság az, hogy a mai magyar társadalomban nem elég öntudatosak, nem elég bátrak és nem elég harcosak az emberek. Nem mennek a dolgok után, nem ismerik a jogaikat és nem is hajlandók kitartóan küzdeni értük. Ezt bizony meg kell tanulni, különben annyit tesznek meg az emberrel, amennyit csak nem szégyellnek azok, akik hatalomra kerülnek. Mindegy kik kerülnek oda, a végeredmény mindig ugyanaz, ha a tömegek tátott szájjal várják, hogy a dolgok majd maguktól megoldódnak.

A lányom sem hagyom. Amíg egy szikrányi élet lesz bennem, addig fogok küzdeni a gyerekeimért, az igazságért.

Jelezd, hogy mikor beszélgetnél! Szeretettel ölellek: Ildikó

Hogy mindezt miért írtam?

Mert Április 21-én reggel  ugyanis ezt olvastam az e-mailjeim között:

Jó estét kívánok! Elnézést kérek a késői zavarásért,de most találtam Önre a facebookon! Azt hiszem ismerjük egymást én is gt-s vagyok idén végzek,egyszer szóba is elegyedtünk a buszmegállóban,és a kemerovó lakótelepen is nap mint nap láttuk egymás amíg ott laktunk! Azért írok mert szóban,személyesen nekem nagyon nehéz a valódi érzéseimet kifejezni!
Szeretném mélységes tiszteletemet kifejezni Ön iránt! Hatalmas lelki erő,nagy kitartás,rengeteg erőfeszítés és sok törődés kell ahhoz,hogy Csabának ebben a mai világban mindene meglegyen ami egy teljesen egészséges gyermeknek,és ne érezze azt,hogy ő más.Csak gratulálni tudok az ön neveléséhez! Szerintem az ilyen emberek,mint Ön az ilyen emberek a nagy emberek ...akiknek a lelkük,szívük nagy és nem a pénztárcára verik magukat! Továbbá szeretnék gratulálni fia jó tanulmányi eredményeihez,hisz tudom ,hogy sokszor milyen nehéz...például még nekem is..én sem vagyok gazdag,nincs meg mindenem,de egy boldog-szerető közeg nagyon sokat jelent! Tudom milyen egy autista mit is jelent ez/gyógypedagógusnak készülök Pestre a Bárczi Gusztávra és az autista spektrumot fogom választani,rengeteget foglalkoztat az autizmus,sokat olvasok utána.Szeretnék belépni az Abigél egyesületbe is csak még jelenleg nem találtam meg a módját./. Sokan nincsenek tisztába ezzel és máshogy tekintenek egy-egy autistára pedig ők is ugyanolyanok mint mi...hiszen milyen lenne a világ ha mindenki egyforma lenne? Borzasztóan unalmas...pont az ilyen személyek,egyéniségek színesítik a világ palettáját! Remélem idővel minden szál úgy fog rendeződni,hogy Ön és kedves családja egy nyugodt,békés,boldog teljesen elfogadó társadalomban éljenek,és minden álmaikat-céljaikat meg tudják valósítani!
Végül,de nem utolsó sorban végig olvastam az üzenőfalán található összes megosztott bejegyzést! ŐSZINTE RÉSZVÉTEM! Borzalmas ami szeretett lányával történt,főképp ilyen fiatalon! De a felháborító az ami az Ön írásaiból lejött,a korruptság,az igazságtalanság,az hogy egy egyszerű ember érzései,lelki nyugalma nem ér annyit,hogy normális nyomozásokat,tárgyalásokat bonyolítsanak le! Csak szép sorba minden ügyet lezárnak-eltusolnak mert úgy olcsóbb,de az,hogy jelen esetben egy szülő mekkora fájdalmat érez az nem számít! Hisz mindenki csak akkor éri el lelki nyugalmát,ha mindenre igazságosan fény derül,letisztázódik! A gyász fájdalma és e mellett az igazság elérése egyszerre nagyon nehéz! Tudom milyen...nekem is pont 2012ben halt meg az egyik legjobb barátnőm 15 évesen...daganatban...persze ott legalább ilyen korrupt ügyek nincsenek csak a gyász...de a gyász önmagában is borzalmasan nehéz!Büszke vagyok Önre,hogy nem hagyja hogy a családja és egyetlen lánya életével játszadozzanak!Nem csak magyaráz,meg nem kér segítséget,csak teszi amit tennie kell!
Kívánok Önnek mindezekhez nagy lelki erőt és további kitartást! Ha már eddig sikerült mindezeken túljutnia,harcolnia az igazáért,akkor ne hagyja abba! Csak támogatni tudom! Csabának is további sok sikert kívánok az életben! S remélem egyszer gyógypedagógusként,még akár segíthetek Neki is...vagy a többi ilyen fantasztikus gyermekhez!
Ui.: A lényege az egész levelemnek...a tiszteletem kifejezése Ön iránt,és egy kis lelki bátorítás volt a szándékom!
Előre is köszönöm,hogy elolvasta!
További sok sikert ezekhez a dolgokhoz,és a nagybetűs élethez!
Megköszönném ha válaszolna esetleg néha beszélgethetnénk...az autizmusról vagy bármiről nekem nagyon jó lenne,de talán önnek is segítene!
Üdv: Viktória

 

Május 28.

Tegnap nem voltunk...

Azt fogjátok hinni, hogy megőrültem. Azt érzem tegnap óta, hogy nem is vagyok ember. Csabám se. Neki és nekem külön küldetés a lét. Ez olyan különös kín, csapdába vergődő vad érezhet így. Azt nem tudjuk miért jöttünk és miért nem süllyed be alattunk a föld, hogy mindenki élete könnyebb legyen. Mi csak megyünk, egyenest bele a jövő sűrű ködébe, mint egy tű a vászon szövetébe…

Bolondnak hihettek, mert azt érzem tegnap óta, hogy egy Vicc az életünk. Ez persze senki nem kéri, de ha lehet, akkor még nevetségesebbé teszi. Mint a cifra palotát, aminek tornyára még piros szalagocskákat köt, aki arra jár.

Tegnap reggeli álmomban egy hentesnél vacsoráztunk. Bevallotta egy levélben, hogy ő volt a gyilkos. Úgy tudtam meg, hogy levágta a saját lábát, azt sütötte meg, hogy a konyha mögötti szűk kamrába hason feküdt egy vízzel teli kádban és én bedobtam mellé a sült lábát. Azóta hányingerem van.

Zizzentnek gondolhattok, mert tegnap rájöttem, hogy a kereskedő nem kereskedni akar, és nem örül, ha a nyitás előtt már hárman várják, hogy az emberek a pénzüket nála akarják hagyni… mondom, nem örül, és szanaszét száll az agya, mert a NAV és a pénztárgép, a bekapcsolás… mintha nem emberek lennénk, hanem számoló gépek. Rácsodálkoztam az emberre, aki mérges, mert bevétele lesz

Aztán rájöttem, hogy tegnap én nem voltam ember. No meg Csaba. Ő se ember.

Kívül kerültem emberi mivoltomon. – Jaj, jaj! Már megint kezdődik? – Valami külső, láthatatlan rendezőelv visszagyömöszölt emberi testembe, de csak azért, hogy meg tudjon alázni… tegnap több alkalommal is.

Emberek… annak látszanak. Vagy én tévedek? Embernek csak képzeli magát, de elfelejti az emberiesség szabályait?

Bolond voltam tegnap, hajnali háromkor keltem, kérdéseket és válaszokat gépeltem, aztán csak a kérdéseket, hogy a tanárnak könnyebb legyen. No meg a papír! Az a sok papír, amire nincs keret, és hát a nyomtatópatronról ne is beszéljünk. Szóval feladatokat írtam, válaszokat, amit Csaba tanult és kinyomtattam és vittem, hogy azt halljam átadáskor: „Nem érek rá!”

Kivert kutyának éreztem magam egy koldus oldalán.

Hát ez az ember?

A rendőrség meg? Mondom vizsgálják ki a szándékosságot, a hanyagságot, amivel elfedtek mindent és kitakarították úgy az ügyet, hogy semminek nyomát se lelni… Mit írnak? Hagyjuk!

Tényleg emberek élik ezt az országot? Emberek.

Akkor…

Csaba, és én, tegnap… nem emberek voltunk. Nem és nem. Azok aztán nem!

Tébolyult lehetnék, amennyi kínon átégtem már. Szakállas megaláztatás, lenézés ostorcsapásai között… ettől már csak az arcomba köpés lenne a több. Sorra jöttek egy, kettő, három… már számolni se tudom. Délutánra valószerűtlen lett a világ, és szívemhez emeltem Encsikém fényképezőgépének megmaradt darabjait, amely szinte szénné égett ott a házban, amit a hentes bevallottan felgyújtott. Szeretet, küzdés, kitartás áradt belőle, hónapokig kuporgatta a rávalót az én hős gyermekem, hogy aztán vele együtt szénné égjen. Ez a valódi… a nagy pokol. De vannak kis megzizzent poklok is, melyeket emberek zúdítanak egymásra. Semmibe venni másokat, a másik életét, idejét, türelmét… ugyan!

Tegnap se Csaba, se én nem voltunk ember.

De tudjátok mit?  Többé… soha többé nem akarok ember lenni.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.