Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HOL VAGY MEGVÁLTÁS?

2013.12.28

 December 28.

Édes Kicsikém!

 

Ez rettenetes! Gyomoridegem van? Vagy ez valami más? Remeg minden belső szervem. Karácsony után vagyunk. Tudod, hogy én mindig valamiféle megváltást remélek a szeretetnek eme szép ünnepe után. De az most se jött el. Soha nem jön el. Sokan mondanák, ha hallanák, hogy nem kívül kell keresni a lelki békét. Hát persze! Ha mást nem is, ha kívülről nem is jön, de jó volna legalább egy nyelet belső béke!

Helyette kétségbeesett sikoly hallatszik lelkemből, mintha valamit sejtene… pedig tudatom folyton azzal nyüstölöm, hogy a gondolat hatalom, tehát nekem pozitívnak kell lennem… van még rajtad kívül két gyerekem.

Drága Kincsem! Kerestem Skuta Tomit a FB-on, hogy emlékezésemről biztosítsam, de eltűnt. Nincs sehol.

Sírva fakadtam Karácsony napján, mert így most már Neked, még jelképesen sincs párod ezen a sártekén.

Ez volt a Karácsony ajándéka. Honnan jött? Tán az Égi Hatalmak küldték? Mire akar még figyelmeztetni az Ég?

Nyugtalan futkosás folyik bensőmben. Nem tudom mi ez. Mit érez már megint?

Szívem vadul dobog... szemem előtt foltok...

Jaj! Ne! Ne több tragédiát! Ne!

Ha kell, térden csúszom könyörögve, nem bírok már el több terhet!

Biztosan azt mondanád, hogy nem értesz, hiszen most örülnöm kellene, hiszen Attila eljegyezte a barátnőjét, én meg végre láthattam egy lánykérést, mert ugyebár kétszer mentem férjhez, de egyszer se volt részem ilyen élményben.

Tudod minden más lett itt nekem. Főleg a boldogság érzékelése.

Mióta eltűntél az életemből és úgy érzem a gonosz erők hatalma megszakította az anyai ősi vérvonalat, a boldogság nálam egészen új jelentést kapott.

Miközben a totális anyagi csőd is a küszöbön kopogtat (de már az nem is érdekelne, azt ugye tudod? ), más baj is van. A leányzónak rémálmai vannak, valahányszor itt alszanak. Tegnap is haza kellett vinnie őt Attilának, az éjszaka közepén, mert sírva fakadt, amikor álmából felriad.

Kincsem! Rettegve gondolok a jövőre, ami most előrevetült. Akkor most mindörökre le kell mondanom arról, hogy valaha is, bármikor is reggel itt találom őket? Soha többé nem lesz nyugodt éjszakám afelől, hogy tudom, a szomszéd szobában alszanak? Nem lesz olyan este, hogy tudom, reggel kávéval fogom kelteni őket? Soha már nem lesz részem jóreggeltpusziban?

Hajnalok.

Zsibbadt, fájdalmas magány. Ez marad.

Nincs álmos tekintet, nincs álom-mese, nincs mosoly, se szó, se hang… csak a kínjától meghasadt csönd.

Mi ez?

Bizonyos, hogy nem hazugság? Biztosan nem próbatétel? Biztosan nem totális és végleges elszakítási kísérlet?

Mondd, meg nekem Kincsem miért reszket a belsőm! Úgy reszket, mintha fagyna az a belső világ.

Drága Kislányom! Mondd meg nekem, hogyan sírjak olyan könnyeket, ami megkönnyít, ami feloldja végre ezt a belső feszülést! Hogyan, és mennyit sírjak még, hogy odabent felolvadjon ez a jégpáncél?

Csak vergődök, csak vonszolom magam, ha útra kelek és úgy érzem: fogytán az erőm. Néhány méterre látok, utána sűrű ködbe veszik az út.

Kincsem! Egy vanília illatú gyertyát kaptam és egy karácsony illatú illóolajat a férjemtől. Mintha halotti torra készülne. Vagy most már csak...  Ez vagyok. Szerinte is ez vagyok? Nem több... csak Ennyi.

A Müller Péter könyv oké. Már ki is olvastam. (nem hosszú, rövid, szép előzőleg már itt-ott leírt idézetekkel - anyánál hagytam, jó, ha ő is tanul belőle kicsit)  De ki fogja meggyújtani azt a gyertyát a fejemnél, szagolni az olajat, ha meghalok? Csaba bizonyosan nem.

Igen...

... mondhatja mindenki, hogy itt van még Csaba nekem. Igen, igen. Tanítani kellene, mert közeleg a félévi vizsga. Nekem meg nincs semmi fogalmam, hogyan és miként.

De senki másnak se!

Nem kapott órákat, egyet se, a legtöbb tantárgyból. Pedig hetente 10 óra járna a törvény szerint. Konkrétan angolból kapott órákat szeptember közepétől, földrajzból 3 órát és informatikából egyet. Mindez a tanároktól függött, akik a lyukas óráikban tisztán sajnálatból, együttérzésből segítettek.

Itt van előttem a vizsgabeosztás. Vannak tantárgyak, amiből még jegyzet sincs, nem hogy könyv.

Tömérdek a feladat. És amikor olyan sok, hogy nem látod a végét, amikor tudod, hogy eleget tenni képtelenség, akkor összeroskadsz a terhek alatt. Így heverek én most a padlón.

Kéz? Egy sincs… Álmatlan zsibbadt kezű éjszakák vannak helyette. Tán jelzés, hogy saját két kezem mindarra, amit elvárnak tőlem… arra kevés.

 

A nappalok ködösek, végtelen fáradsággal létezők.

Én már semmit meg nem fogadok. Elég volt.

De ez még nem elég. Az "elég volt" kiáltás kevés. Édeskevés, még akkor is, ha tömegek üvöltenék kórusban.

Letépett díszletek között bolyongok, málladozó festékű falakat mutatok az embereknek, de nincs, akit érdekel.

A hivatalok (még az Alapjogoké is) kivágtak, mint macskát…

Minden jól van úgy, ahogy van…

Emberek hagyják el tömegével hazájukat, ahelyett, hogy kivívnák a valódi szabadságukat, visszafordulva, halántékukon mutatóujjaikat ide-oda tekerve azt kérdezik az itt maradtaktól: Normális vagy?

 Végtelenül fáradt vagyok Angyalom!

Drága Kincsem! Hogy Te már nem vagy itt nekem, én egy hazátlan, magányos, páncéljaitól megfosztott (mint kéreghántott fa) harcos vagyok. Harcos, aki megvénült, megbénult egy erkölcstelen világban, ahol az emberi sors értéktelen, ahol az úr neve: Pénz. Ott vagyok, ahol hatalomra tör minden aljas, ahol szemlesütve a sarokba reszket a becsület.

 

Drága Kincsem! Segíts nekem megtudni, hogy hol késik a megváltás!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.