Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IMA MINDÖRÖKKÉ

2018.03.04

2014. Február 23.
Negyedik ima

Istenem!
Elviselni a fényt, mikor leginkább magányod legmélyebb sarkába bújnál…
Mondd! Hogy lehet?
Szólni, igazat beszélni, a hazuggal telített világban, amikor minden hang, mi elhagyja szád, húsbavágó jégcsákány…
Mondd! Hogyan lehet?
Írni, ébresztő, vigasztaló szavakat, mikor minden betűt ólommá varázsolt a kín…
Mondd! Miként lehet?
Mosolyt csókolni arcokra, befelé futó könnyekkel, reményt lehelni lelkekbe, miközben a tiéd, börtöne rácsára tapadva, hangok nélküli üvöltéssel dönget túlvilági kaput…
Mondd! Te hogyan tennéd?
És élni?
Szíved dobbanását békésen tűrni, tüdődnek engedni levegőt venni, mikor pedig rezgések nélkül, ezüst tepsin feküdnél inkább, sötét, hideg, szűk kamrában, mert tündéri gyermeked szemének fénye kihunyt…
Mondd meg kérlek: Hogyan?

Hogyan teszed Világok Ura, mit ültettél belém, hogy testemet még nem hagyta el lelkem és szellemem, hogy szívem még nem szakadt ezer darabra, fejem még nem törte porrá a fal, mit szigorú jóságod, világod, és az itteni sátán uralta világ közé épített?

Engedd hallani, engedd látni, add ide azt a fület és azt a szemet!
Mi célból vagyok még itt, és érte miért kell ennyit szenvedni, ha már hátamon ennyi a súly?
MIÉRT?
Legalább ezt súgnád meg…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.