Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit üzennek az álmok?

2017.07.15

2015. július 15.

Ki tudja megmondani, hogy mit csinál a lélek, amikor a test elalszik?

Tessék tippelgetni!

Én aztán nem tudom, csak találgatok.

Voltak hónapok, hogy egyszer se álmodtam Encsikémről, aztán most egymás után háromszor is, igaz az első álomban (3.-án) nem volt jelen, csak a nyomozóval veszekedtem.

Lehet, hogy elalvás után máris együtt vagyunk eltávozott szeretteinkkel, meg az abban a világban maradt Önvalónkkal? Lehet, hogy oda tudatunk nem követ minket, és amikor nem ébredünk álmunkra, nem is emlékezhet, mert a Lélek nem meséli el neki, mit tett és hol járt, amíg ő, a tudat regenerálódott.

Július 11-én a hajnali kettő megint a számítógép előtt talált, de mire Tamást ébreszteni kellett, már ki kellett támasztanom a szemhéjamat.

Vissza is feküdtem és szinte azonnal elaludtam, és nem, az istennek se akartam felébredni.

Hát persze, hogy Enikővel voltam!

Etesen. Ott készülődött munkába. Miután haza jött, munkát talált és mondta keressek már neki egy jó kis kést, meg kiskanalat, hogy legyen a melóban is. Két kést is koszosan találtam a fiókban. (Jöhetne egy álomfejtő és megmondhatná mit jelent két koszosan eltett kés!) Mentem mosogatni sietve, de Enikőm szólt, hogy nyugi, ráér, még nem kell mennie, le is fekszik kicsit ott mama konyhai heverőjén. (Nos, álomfejtő! Miért látom a kincsemet folyton fekve?)

Az evőeszközöket törölgetve álltam meg az ágy mellett és csodáltam az én szépséges kincsem.

Meséltem neki, hogy milyen sokszor álmodtam én már azt, hogy ez az egész szörnyűség nem is volt igazi és ő nem halt meg, hanem elbújt, utána meg visszajött, de aztán felébredtem, és mesélni kezdtem miket álmodtam a napokba és most annyira jó, hogy ez már nem álom.

Ránéztem komolyan.

- Ugye tudod kincsem, hogy el kell majd mesélned, mi volt ez? Tudnom kell az igazságot.

- Tudom anya – felelte mosolyogva – tudom.

Akkor szólt Csaba, hogy ideje elkészítenem a reggelit, mert 7 óra lett.

Leírhatatlan ez a hiány.

Nincs senki ő rajta kívül, aki méltónak tart arra, hogy meséljen nekem az élményeiről, hogy megkérdezzen nekem mi a véleményem erről meg arról, hogy én miként látom, hogyan vélekedek.

Már senki nincs, akinek elég jó volnék, hogy tanácsot adjak.

Ő volt, aki bevitt a mai fiatalok életébe, csak mesélő szintjén, és kicsit én is megfiatalodtam vele.

Megvitattuk, új gondolatok születtek. Éltem.

Amikor a lélek visszatér valódi otthonába, akkor merülhet úgy el önmaga mélységeiben, ahogyan én az utóbbi öt évben magam feneketlen kútjába nézhettem.

Imádom a fiaim. Ők az én szerelmetes gyermekeim. Szeretem a családom, minden tagját és mégis magányos vagyok.

Mégis.

Ez a sok megválaszolatlan kérdés, ez a szörnyű titok elkülönít az emberektől.

Úgy érzem már nagyon, nagyon kevesen szeretnek.

Elfelé készülök… azt hiszem.

broken heart

2017. július 14.

Álmodom.

Harmadikán (azt az előző jegyzetben leírtam), aztán meg 7-én.  Kidobott az ágyból a hajnali kettő. Már egyórától vergődtem és feladtam.

Jöttek a gondolatok. Esküszöm tereltem, de visszajöttek és Enikőt láttam amint az életéért könyörög, sír, rimánkodik. Aztán meg fenyegetőzött a gyilkosának, hogy anya (azaz majd én) biztosan megtalálja őt és akkor megfizet mindenért.

Mondom és írom, lehet, nem érdekel már senkit, mert rég volt, és nem nyílik a bicska a zsebben és nem akar senki igazságot, se biztonságot. De a gyász marad. A kérdések is itt maradtak megválaszolatlan és a hanyag munka se lett tisztességes, és a gyilkos (gyilkosok?) szabad.

Szánalom?

Az nem kell.

Sajnálni se kell, nem ér semmit, de harcolj, hogy a tiéddel ne történhessen meg.

Legyél mérges (!!!)  Ha arra gondolsz mindez veled esett meg (megeshetett volna, ne feledd) és cselekedj, hogy a rend őrei valóban a rendet őrizzék, de ne a becsületesek ellen.

Szeretném tudni az igazságot.

Mi történt azon a hajnalon?

Az agyam folyton ezzel foglalkozik, ha akarom, ha nem. Tőlem függetlenül is az igazságot kutatja. Éjszakánként bizonyára a jobb agyfélteke veszi át a kutatást, mert a bal nem találja a választ. Az igazság ott van a Világegyetem egy szegletében az Akasha Könyvtárban többszörösen levédve és elmentve. Minden nap azért imádkozom, azt kérem a Teremtőmtől, hogy fedje föl előttem az igazságot.

Muszáj, hogy egy napon előttem is megnyíljon Akasha könyvtára.

Hetedikén aztán úgy 4 körül leragadni készült a szemem és visszafeküdtem.

Régen is téma volt az álmaimban - egy ideig igencsak gyakran - a hatalmas tér valahol a föld alatt, mint egy metróállomás. Most megint ilyen közösségi szálláson volt az otthonunk. Dominik is ott volt. Nevetve az asztal alatt mászkáltam vele, mint valami fiatal nagymama, akinek nem is rozoga a szíve és a térdei se fájnak.

Igen. Ott volt velünk Enikő is.

Együtt laktunk azon a tömegszálláson, de nagyon boldog voltam, mert ismét együtt volt a családom. Egyáltalán nem zavart az a sok-sok megvetett ágy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebbje, hogy mindenki egy légtérben alszik.

Reggel volt és én mentem be, és láttam messziről, hogy a fal melletti ágyon Enikőm már ébredezik. Mosolyogva haladtam felé az ágyakat kerülgetve. Aztán megtorpantam, mert még álmomban is elcsodálkoztam, hogy miként és hogyan kerülhetett erre a tömegszállásra Melinda, Salgótarján volt polgármester asszonya, akivel a nyolc éve alatt egyszer se sikerült személyesen találkozót kieszközölnöm. Vörös volt a haja. Akkor ébresztette őt egy asszony.

 

Aztán már ültem a kicsi lányom mellett, amikor egy asszony lehajolt hozzám. Ősz haja leginkább a volt anyósomra emlékeztetett. Nem ő volt. Tomi anyukája volt. Marika.

Nem láttam az arcát, egyébként sem a haja, sem a bőre nem rá emlékeztetett, de mivel nagyon zokogott, hogy Tomi nem jött vissza, azért gondoltam, hogy ő volt.

Rettenetes sajnálatot éreztem.

Ez ébresztett fel.

Rossz volt ismét Enikő hiányára ébredni.

broken heart

2017. július 13.

Álmodom. Hála az Égi Hatalmaknak, az engem megteremtőnek, álmodom róla (rólad igen kicsi Kincsem) az én kislányomról.

Nem tudom miért szaporodtak most meg az „álmok”. Tán közel az Idő? Az Ő Idő-folyama és az enyém, lehet hamarosan találkozni fog? Senki nem tudja megmondani.

Csak érzések vannak, melyek hol ide, hol meg oda rángatják az elmét, amely azt se tudja már mit higgyen. Néha elájul és akkor a lélek veszi át az irányítást és mutat valami jelképeset, amitől az elme megint csak hátrahanyatlik.

Július 3-án azt hiszem a rossz lelkiismeretem szólított meg.

Nem harcoltam már rég, csak várok és állok, meg bámulok, mint Bálám szamara. Mintha előttem is ott állna egy angyal kivont karddal. De nem áll ott senki, de üzennek álmokkal.

Meg kellene fejteni.

Harmadikán elém került a miskolci nyomozó, aki kihallgatott, miután…

No, igen. Feljelentettem a rendőrségeket és mindazon személyeket, akik lehetetlenné tették a kislányom halálának körülményeit tisztességesen kivizsgálni.

A Legfőbb Ügyészség azonban úgy tett, mintha nem is tudna olvasni (vagy csak nem hitt a szemének) és azt mondotta „A PANASZ ALAPOS” és el is rendelte, hogy töröltessék el minden eddigi anyag, hogy az semmis és induljon bűnügyi nyomozás.

No, akkor igen fura kanyargás után került a nyomozás Miskolcra.

A nyomozó ült velem szembe. Én meg nyomorgattam a kezeim, mert akkoriban olyan iszonyatosan zsibbadt, hogy már fájt mindkét kezem, leginkább az ujjaim.  Ült és komoran nézett, amikor azt mondtam neki én már nem hiszek abban, hogy a becsületes embereket védi a rendőrség. Megingott a bizalmam.

Ült az asztal túloldalán és nagyon komolyan azt mondta, higgyem el, ő mindent megtesz, hogy minden kérdésemre választ kapjak.

Hittem neki.

Július 3-án azonban elém került az álmomban és a fejére olvastam, hogy egyetlen kérdésemre se kaptam megnyugtató választ, mert megint nem nyomoznak, nem látom és a szakértői vélemények, amiket elém hoztak legtöbbje fabatkát se ér, főleg azok, melyek arról szólnak, hogy gomolygó füstben lehet beszélni és arról, hogy az erkélyen nem tudni hogyan, de bizonyára mégis eléghet két ember lábszára úgy, hogy nem is egy helyen vannak a lábak, de mindeközben a dió nem ég el és a kezek meg nem égtek el ugyanott, ahol az egyik láb majdnem térdig eltűnt.

Fejére olvastam a nyomozónak, akinek mindeközben a szeme se rebbent csak komoran hallgatott, hogy egy kérdést se tettek fel a fogakról, és nem kértek fel független tűzszakértőt sem, hogy mondjon véleményt a tűz okáról. A nyomozó akkor azt mondta az álmomban, hogy nincs is Magyarországon független tűzszakértő. Akkor mondtam neki, hogy akkor Csilláék micsodák.

Az álombéli nyomozó csak a vállát vonogatta, hogy olyat ő nem ismer (én ismerek és meg is kérdeztem azóta, hogy függetlenek-e még és igen volt a válasz), és hagyjam ezt abba. Majd megkeres valami Gyöngyi vagy Györgyi – itt eléggé elhomályosult az álomkép, bizonyára a tehetetlenségtől -, és majd ő elmondja a többit. És ezzel szépen ott is hagyott engem ez a férfi, aki Miskolcon nyomozó.

Úgy éreztem utána sírnom kell. Siratni a gyengeségem, a tehetetlenségem.

És sírtam. És sírok, valahányszor eszembe jut az az álom, amely tisztára olyan hazug volt, amilyen hazug a világ.

 

2017.  július 11.

Ó Kicsikéim! Édes Fiaim! És Te Kincsem, tündéri Kislányom? Ugye Te is olvasod?

Egyik nap a másik után.

Halad az Idő-folyam, mint óriási tömegű víz, melynek medre a mi életterünk.

Feltartóztathatatlan.

Mindig egy irányban ömlik, mintha a kancsóból lehetne csak teát önteni, a pohárból meg csak inni.

Mi nem is eltöltjük, hanem egyenesen elköltjük az időt.

Kérlek, kérlek! Ne csináljátok Kicsikéim!

Ne váltsátok aprópénzre!

Egymással acsarkodva, mások irigyen, megint mások sóvárogva, érzéki vágyaik kiélésére törve, mások lealázásával…

Ne tegyétek Kincseim!

Felhalmoz, eltipor, semmibe vesz, de sorsa, neki se más, mint az Idő-folyam sodrása, melynek végén teste nélkül ő is a túlvilágra jut.

Ne gyűjts haragot, dühöt és tömény vágyakat, bosszút és irigységet…

Szeretetet gyűjts! Tudást, örömöket, megértést, becsületet és igazságot, mert azt viszi át Lelked a túloldalra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.