Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Napi elmélkedések

2017.06.04

2017. 06.05.

 

Nézem a gépembe írt dolgokat. Eltelt egy év, mióta az elektronikus naplómba írtam. Tavaly június 6-án jegyeztem be, hogy mi mindent szeretnék és mi mindenből volt már elég. Azóta kilopták a hazám mindkét szemét a szemérmetlen telhetetlenek. Mi meg? Vakon bukdácsolunk.

Pedig hát minden napunk, az egész életünk rendkívüli.

Rendkívüli és visszahozhatatlan.

Sokan nem így éljük meg, mert a nehézségek, a sok-sok megoldandó miatt csak hajtanánk az időt, hogy bárcsak már túl lennénk rajta.

A „rendkívüli” szó azt sugallja, hogy van valami, ami a megszokottól, a rendtől eltér.

Szükségünk van nekünk, nőknek a Női Mágus (vagy inkább táltos?) energiájára, bölcsességre, mert egész életünk ezen a törékeny kék üveggömbnek ható bolygón zajlik, és ha a Teremtő erők nem vigyázzák, hamar megsemmisülne, annyira kiszolgáltatott a végtelennek.

Olyan, mintha megrekedtünk volna. Mintha beletapadtunk volna a történelem szekere által a sárba vájt kocsi nyomba és az ismétléseket észre se vesszük, és a tolvajokat mindig újra és újra lopni hagyjuk.

Kellene az a Teremtő útmutatás.

Csaba élete erősen összefonódik az életemmel. A jövője fontos, mert ha el kell majd mennem, neki talpon kell maradni és nem gonosz lelkeknek a kénye és kedve szerint kiszolgáltatottnak, megalázottnak lenni.

Fontos a napi tanulás, új ismeretek és a régiek, hogy ne kopjanak meg. Fontos az elfoglaltság, az alkotás. Az értelmetlen ide-oda tengés-lengés az csak az Idő terméketlen eltöltése. Az ember nem e végre jött erre a planétára. Nem ez az életfeladatunk, hogy őrült vidámkodással, semmittevéssel őrüljük föl az „Időt”.

Az IDŐ fontos adománya evilági életünknek.

Létezésünk szigorú időkeretek közé van préselve és nekünk ezt nagyon komolyan kéne venni.

Most persze nem olyasmire gondolok, amit itt régtől szajkóznak sokan, a hatalommániások, hogy „az idő pénz”.

Nem. Az Idő nem pénz.

Az IDŐ Isten által nekünk adományozott lehetőség arra, hogy a lehető legtöbb JÓT cselekedjünk, és a tőlünk telhető legtöbb szép dolgot alkossunk. Olyasmit, aminek sokak hasznát veszik, ami sokak javára van, ami segíti a többieket… a társainkat.

A „Nagy Idő” a születéssel veszi kezdetét és a halállal ér véget ebben a dimenzióban. A „Kis Idők” a napok, a hónapok. Azokat lehet kicsit vesztegetni, de a csak a magunk javára váltott Idő önző és meddő.

Attilám élete is elválaszthatatlan az számomra kiszabott „Nagy Időtől”. Ezer szállal kötődünk, és annál többel, minél inkább új családot alapított, mert immáron az unokám és az ő édesanyja „Nagy Ideje” is közelbe került az enyémhez, mert fontos nekem, hogy az ő Nagy Idejüket hogyan költik.

Enikőm élete ezen a bolygón véget ért ugyan, de az a feladatom, hogy őrizzem emlékét úgy, hogy élete és kínhalála sokak számára tanúság legyen. Megérdemli. Az a sok-sok jó, a tettek és szavak, az a számtalan mosoly és tanács, amit szétosztott, amíg itt volt, amit itt hagyott más emberek ölében, szívében, nem mehet feledésbe.

Titok övezi halálát és nekem életfeladatom, hogy a kicsi pocaklakóm, a kisbabám, az ovisom, az ügyes iskolás, a felnőtt, talpraesett fiatal nővé lett kislányom igazságát megtaláljam, ahogyan a kínhalála okozóját is, hogy a megérdemelt börtönbüntetését megkapja.

Aztán meg szeretném látni a világ gyönyörű tájait, és szeretném, ha az emberek mind láthatnák, és nem szenvedne senki hiányt élelemből és vízből.

Szeretném, ha végre együtt tennénk azért, hogy megállítsuk a telhetetleneket, ami az ő lelküknek is jót tenne, hiszen a telhetetlenség nem boldogít, hiszen örökös elégedetlenséget hordoz.

Hiszem, hogy a jó dolgok ugyanúgy megtörténhetnek, amint mostanság hazánkkal történt a sok rossz (elnyomás, tolvajlás, életek tönkretétele). Minden a visszájára is fordítható, csak közösen kell akarnunk.

A szeretet, a segítő odafordulás, az igazságszeretet, az irigység nélküli élet. Ezt kell csak követni, mindenkinek a saját életében és akkor a nagy egész is jóvá válik. Ha nem megy… mindenki gondolja végig, mi következik.

06.07. kedd

Csabát Laci óráján hagytam. Az ő gondjaira bíztam. Bízom benne. Nem is tudom miért, vagy hogyan és mikor történt, de belopta magát a szívembe, és ha vele van Csabának órája, végtelen nyugalmat érzek.

Most arról kérdezett, hogy miként viselné Csaba, ha mondjuk, szeptemberben majd elvinné egy osztálykirándulásra Szlovákiába. Szerintem nem lenne semmi gond. Csaba fegyelmezett jó gyerek, ha előtte megbeszéljük a szabályokat, és ha változás van, akkor azt is.

♥ ∞ ♥

A temető csöndes volt.broken heart

Csönd. Madarak azért voltak, csak emberek kevesen.

A csönd kellett.

Elfutott az óra.

Holnap ötven hónapja lesz, hogy nem ölelhettem meg az én szépséges kislányomat.sad

Ötven hónap nélküle… egy örökkévalóság.

♥ ∞ ♥

2016. 06.06.

Három hatos. Ereje van. Azt kívánom, hogy sikerüljenek kis Tündérem vizsgái!

Aztán azt kívánom még, hogy legyen egy kastélyunk egy mesébe illő Tündér-kertben!

Lakjunk ott mind! Minden gyermekemmel. Enikő is a férjével és a gyerekeikkel. (Mindig arról álmodoztam, hogy legalább négy unokám lesz.) Attila a feleségével és a gyerekeikkel. Anya is meg mi hárman.

Azt kívánom, hogy ott éljünk boldog egészségben, szeretetben és ne szenvedjünk semmiben hiányt, és legyen annyi, hogy másokon is segíteni tudjunk!

Legyen üvegházunk sok-sok növénnyel, napenergiánk. Legyen termálvizünk a föld mélyéből!

Legyen játszórétünk gyönyörű pázsittal, meg homokozó, ahol várat építhetünk.

Legyen sok-sok gyümölcsfánk, kicsi konyhakertünk.

Legyen vidámság az életünkben, meg tavunk és kicsi patakunk, vagy folyónk, mert… ELÉG!

Elég már a hiányokból! Elég a „nem lehet”-ekből! Elég a nincsek-ből! Elég a könnyekből, a sikertelenségből, az igazságtalanságból! E-LÉG!

Azt kívánom, hogy alkotni engedjenek, mi meg tudjunk!

Attila és Enikő is ott alkothasson a közelben és ne kelljen heteken át nem látni őket!

Most már nagyon kívánom az igazságos világot, mert elég volt a kínból, a mardosó szenvedésből, a magányból!

♥ ∞ ♥

Március 11.

Van, amikor Csillagunk fenn ragyog, akkor kelő nap az élet, csicsergő madárdal a lét… tavaszi virágillat, ha ajtódon kilépsz. És vannak évek, amikor fájdalom teríti ránk a fátylát, akkor elménk nem vágyik másra, csak hűs kútra lenn a mélyben… búgó csöndre, sötétségre. Mindkettő az élet része, de az „elég” itt is, ott is mérték. Hiányoztok Kicsikém!

♥ ∞ ♥

Március 3. csütörtök

Míg gondolataim az igazság körül forogtak, ahogyan kell természetes, hogy lépten, nyomon ebbe botlok. Szinte már megszoktam, pedig nem kellene. Ez olyan Angyali… (?) Vagy inkább Tündéri figyelmeztető jel az emberek felé, akik annyira logikusak, hogy az embert már sokszor nem is lelik meg magukban.

Az igazság „büdös”. Nem mindig, de elég gyakran. Sokak számára. Mutatja ezt a szólás is. Mondd meg az igazat és betörik a fejed.

Mondd meg az igazat és kiközösítenek, magadba éldegélhetsz, de ebben az életben se munkád, se közösségi életed nem lesz, hacsak nem lelsz hasonszőrű társakra, akik a legapróbb korrupciót tűrik csak el. El kell tűrni ugyanis, mert az emberi élettel, ezzel az anyagi világgal szinte együtt jár, mintha hozzá ragadt volna, mint valami lemoshatatlan retek.

Csabával olvasunk minden nap a „Gondolatok” c. könyvből és az Igazságról fejezet van éppen soron.

Goethe gondolata imígyen szól:

„A tévedést sokkal könnyebb felismerni, mint meglelni az igazságot; az elébbi a felszínen virul, elbánhatni vele, utóbbi a mélyben nyugszik, kutatása nem lehet akárki dolga.”

 

Ezek szerint nem kutathatja (vagy nem kutatja?) akárki.

Pedig szerintem mindenkinek kellene, csak akkor épülhet fel az az Isten országához hasonlatos világ, amit építeni ide érkeztünk.

Hogy ez az igazság-e vagy sem, azt majd a jövő (vagy a túlvilág) mutatja meg.

♥ ∞ ♥

akasha-konyvtar.jpg

Január 29. – péntek

Tegnap nagyon gyorsan bezártam a fészbuk oldalt. Hányingerem lett. Szó szerint forog a gyomrom, amikor olvasom a pártérdekek által vezérelt emberek hozzászólásait. A pártvezetők viselkedését. Beletaposnak egymás becsületébe, de sokkal inkább egymás LELKÉBE. Egy városi közösségi hely átadására nem meghívni a jelenlegi városvezetést számomra egyenlő azzal, mintha felderítő repülőgép engedély nélkül repülne be hazánk légterébe.

Az elsőosztályos olvasókönyvem két kis kecskéje jut eszembe (fekete és fehér kecskék voltak), akik a patak feletti keskeny pallón egymásnak feszültek. Mindkettő beleesett a patakba és gondolom mindkettő a másikat hibáztatta, de erről már nem szólt a mese, ezt már csak mi beszélgettük a rajongásig szeretett Sulyok tanárnőnkkel. Viszont én már akkor megtanultam (nem mindegy ám milyen tanárt ád a sors), hogy az önhittség nem egyenlő az önbecsüléssel, és, hogy az előzékenység nem azonos a megalázkodással.

Szégyenkezem most a politikusaink viselkedése miatt, és amiatt a párttag miatt is, aki mióta megtudta, hogy én egyik pártnak se vagyok a tagja alig - alig akar hozzám szólni.

Aztán még itt vannak azok is, akik azért lógnak közösségi oldalakon, hogy kiforgathassák mások társadalomkritikáját, nem megértve, hogy a jót csak akkor érhetjük el, ha szóvá tesszük a rosszat és szépen lecseréljük valami sokkal emberségesebbre. A mondatok összefüggéséből kiragadott részlet nem azonos az egész művel. Kiragadni egy félmondatot és futni vele árulkodva, az nagyon óvodás.

Azt mondom, hogy porszemek vagyunk a végtelenhez képest. Olyan világban kell élnünk, amilyet együtt megalkotunk. Ha megértő és jó szándékú, akkor olyan lesz az életünk. Ha nem, akkor… mindenki tudja. Romlott valóságot is lehet alkotni.

Halálunk után, amikor az anyagi test feladja itteni pályáját, minden más, ami evilági anyag itt marad. Csak azt viheted át a lelkek világába, amit a lelkedbe olvasztottál, amit onnét adtál (igen azt is), mert odaát nem a megszerzett vagyonodat mérik, hanem a LÉLEK súlyát. És ha könnyűnek találtatik, akkor bizony vissza kell jönnöd osztályt ismételni. Már csak ezért is megéri emberségesnek lenni.

 

Január 23.  - szombat

Most itthon vagyunk, mert tegnap Dominikot látogattuk meg. Hiányzik anya, hiányzik Etes. Azelőtt ilyenkor ott szoktunk ébredni. Anyának is hiányzik, ahogy mondja.

A napi naplóírás folyvást elmarad. Mondhatnám, hogy a nappalok sodrása, de hazugság volna. Egyébként valóban igen erős a nyomás, a lelket terhelő, szívet facsaró, ami elkedvetlenít, hogy minek leírni bármi gondolatot is, ha senki nem okul belőle, vagy senkit nem érdekel. (Kevesen olvasnak és már lányom nincs, aki biztosan elolvasná.) Apa azt mondaná erre, hogy „nem akarásnak nyögés a vége.” Jogos lenne. Preyer Hugo is azt mondta, hogy a gondolatok is, a leírt mondatok is mind beíródnak a Világegyetembe. Vagyis nincs olyan, hogy bármi is kárba veszett volna. Valószínűleg az Akasha-könyvtárra gondolt.

Tényleg nem szóltam most a vizsgákról konkrétan, mert csak egy sóhajom volt a rendszerről és máris koppant a fejem. Valaki élvezettel „hordozza” kiragadott mondataim, mint „véres kardot”. Hát hordozza. Legyen ez a legnagyobb öröme?

Nem szóltam, hogy mennyire fájt, amikor kérdésre elmondtam mi történt a lányommal, aztán elfordult az illető, fújjogva, hogy ne is mondjam, mert borzad és gyorsan el- máshoz fordult, mintha egy másodperc alatt felszívódtam volna a semmibe. Oké! Beszéljünk másról, seperjük a problémákat be a szőnyeg alá.

Nem beszéltem arról sem, hogy mennyire nem érdekli (vagy fel se fogja) az embereket a törvénytelenségek tömege, miközben törvényekre hivatkozva nem tesz meg emberséges dolgokat. Hogy a lányom gyilkosa szabadon kószál, hogy a boncnok büntetlenül futkároz munkaidő után felszaggatott zacskós rendőrségi bűnjelekkel a lakótelepen, az senkit nem izgat már fel. Vakok és süketek az emberek. Arra van persze eszük, hogy kicsúfolják egymást, vagy betanított mondatokat szajkózzanak.

A világ éppen olyan, amilyenné tettük.

 

 

karacsonykor-ok-ketten.jpg

Január 13.

Könny szökik. Szaggat a mellkas, rúgkapál a szív… a gondolat egyúttal képzelet is, a fiam, az idősebbik, az Attila, külföldre kényszerült menni.

Hátrahagyva párját, és négyhónapos mosolygós kicsi fiát, mert szülőhazájában nincs olyan munkalehetőség, amely ellenértékéből életüket megalapozva emberhez méltón élhetnének.

Elszorul a torkom, szalad… ki tudja merre (?)  az anyai szív: Miféle erők szolgálatába álltak azok, akik napjaink életterét mámoros hatalomvágyból, csak és kizárólag a maguk javára koncentrálva igazgatják?

Szívüket csak fél elem tartja életben?

Hová rejtették lelkük másik felét?

Mert ugye a lélek a szívben lakik?!

Ha a jin és a jang erői együtt adják az egészet… ahol a sötét oldal csak a világossal lesz egésszé, akkor mi emberek is így épülünk, nincs jó és nincs rossz… egyik sincs a másik nélkül.

Az örök körforgás. Minden percben valahol felkel a Nap és éppen ugyanabban a percben valahol lenyugszik. Ez az a szédítő lehetetlenség érzetét kelti bennünk, padig így létezünk, mindig így volt, mióta megszülettünk. Nem szeretünk belegondolni? Pedig míg egyik oldalán a Földnek éjszaka van, a másikon nappal.

Nem létezik tisztán csak gonosz és nincs csak jóság. Aki így éli a világát, az nagyot téved. Ne áltasd magad, hogy téged nem kísért a gonosz! Mindkettő bennünk él (akár a fraktálok, ahol a kicsi pontosan olyan, mint a nagy egész, amelyben alkotórész) és a mi választásunk, hogy mely oldalra állunk.

A gondolat erő. Nem a mások gondolata, hanem a sajátunk. Nehéz, de megéri edzeni az elmét, csiszolni, mert csak ezzel teremthetünk. Igen teremteni tudunk mi itt mind. Ne hidd el, ha valaki azt mondja „te jelentéktelen senki vagy”, mert ő akarja uralni a világot, és sakkban akar téged tartani, sötét tudatlanságban, önmagad hitéből kilökve.

Nem, nincs értelme annak, hogy önmagunkért lennénk ezen a világon. Csak annak van értelme, hogy egymásért vagyunk. Mint a kártyavár lapjai. Egymást támogatva, egymást kiegészítve.

Alkossunk hát jóságot! Építsünk együtt tündérbirodalmat!

Kezdjük ma!

2016. január 12.

Megkezdődtek a félévi vizsgák. Tegnap vizsgázott Csaba angolból (írásbeli), magyar nyelvtanból, valamint adatbázis és szoftverfejlesztésből. Ma lesz a matek, fizika és biológia vizsgája. A vizsgák délután fél háromkor kezdődnek. Szívem szerint két vizsgánál többet nem engedélyeznék, azt is a reggeli órákban, mert az ebéd utáni időszakban sokkal inkább pihenni, szundikálni kellene. Ez ugyanis az ember természetes életritmusa. Ebéd után  elpilledünk, és délutánra egyébként is elfáradunk kissé, kibillenünk, amit egy 30-40 perces pihenéssel hozhatunk ismét egyensúlyba.

De régtől tudjuk, hogy rossz ütemben élünk. Természetellenesre rendeztük be a civilizációnkat. Az óvoda az utolsó hely, ahol még van ebéd után pihenés, aztán vége. Megerőszakoljuk magunkat, gyermekeinket… egymást. Minden téren.

Ahogy így elnézem hosszú még az út, amíg eljutunk a normális életig. Az életfolyamataink, a felfogásunk egészen katasztrofális irányokba mutatnak.

Csaba izgul. Mondom neki, hogy ne tegye. Nem lesz baj. Ha nem sikerül, akkor sem lesz baj, mert az a lényeg, hogy ő okos és szorgalmas. Ha nem sikerül az nem az ő hibája lesz.( Az autizmus miatt inkább.) Mondom, és ő lassan elhiszi és mondja: „Egye fene, ha nem sikerül. Annyi baj legyen.”

De kell sikerülnie, mert annyi óra, annyi nap van benne, hogy már én ütemeztem át a tanulásait másfél órákat hagyva két tanulás között, mondván egyik információ kiüti a másikat, ha nem hagy közte szüneteket.

Autista lévén - mivel időpontokat írtam a téli szünetre -, az órájával járta a lakást. Percre pontosan betartva a papírra rögzítetteket.

Vele izgulok. Olyan, mintha én is vizsgáznék. Vele, az én szépséges, ártatlan, jóhiszemű tündéremmel. Akaratlanul is ellentétbe állítom őt, az álságos, ravasz világgal és arra gondolok, hogy a világnak nagy szüksége van az olyan őszinte emberkékre, mint ő, ők, az autisták, mert ők az ellensúlyok, különben a világ kifordulna sarkaiból. Feje tetejére állna, minden, ami fent van, az a mélybe kerülne, és ami a mélyben volt, az felülre kerülne. Elsüllyedne a civilizációnk, le a Föld izzó magmájába. Talán volt is már ilyen, talán nem is egyszer… amikor eltűntek az olvasztó tégelybe a hazug, harácsoló, egymást kirabló emberek világai.

Jó volna, ha kataklizma nélkül tisztulhatna meg a bolygó, amelyik szerintem egy óriási élőlény, és eltünteti a felszínéről a szennyet, a kegyetlenkedést, ami a lelkekben mostanság megint életre kelt és eltüntetné az élősködőket, mint az ember a hajból a tetveket.

Legyetek jók! Mind.

Szerelmetes életeim, szerelmetes gyermekeim! Attila, Enikő, Csaba vigyázzanak rátok az Angyalok, a Tündérek és az Őrző-tanácsadó mesterek!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.