Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyílt levél...

2015.02.22

Február 22.

Nyílt levél Cigány származású honfitársaimhoz.

 

Kedves Cigány Honfitársaim!

Töredelmesen bevallom, hogy tegnap fáradtabb, és még nyűgösebb is voltam a szokottnál, mert a világ káosz felé rohanása elég gyakran átkozottul elszomorít.

Szóval ebben az elanyátlanodott állapotomban Etesről haza, három cigány származású gyerkőc ült mögöttünk a buszon. Karancsalján szálltak le. Megjegyzem hárman együttvéve nem tettek ki egy 35 éveset, vagyis a legidősebb, aki lehetett úgy 14, szóval ő is az unokám is lehetett volna, ha elég ügyes a nagyobbik fiam.

A lényeg, hogy én nyűgös, ők meg rettentő hangos csapat voltak és olyan dolgokról vitáztak, ugyanazt elmondva századszor is, ami nem tartozott rám. Mondtam is Csabának, hogy vannak dolgok, amiket otthon kellene megbeszélni, meg nem vagyok én erre kíváncsi, meg esetleg már jól jönne egy ragtapasz, hogy leragasztanám a szájukat, mert nagyon idegesítő.

Nem beszéltem hozzájuk, Csabához is csak halkan.

Megmondom miért nem akartam hozzájuk szólni… mert ti vérig sértődtök, ha valaki megszólít benneteket. És akkor aztán fröcsög ám a szitok, meg a végtelen átok. És akkor nincs pardon. Nincs tisztelet egy szál se. Minél védtelenebb, minél idősebb valaki, akiről látszik, hogy nem fog benneteket halomba hányni, annál inkább kaptok vérszemet és szidjátok… például úgy, mint engem, aki az „édes csillagom”, a „kicsikéim” szavakkal próbáltam elmagyarázni, hogy most kellene még gyerekkorban megtanulni a közösségi helyeken való helyes viselkedést, szóval kaptam hideget és meleget.

Szóval sokan azért nem mernek szólni, mert emberi méltóságukat tapossátok sárba, fokozottabb esetben kap köpést, meg rúgást, aztán tán még a bicsak is előkerül.

Szóval a hangoskodás és maga a téma se nagyon tetszett. ( Ki, ki mellett fog aludni este, a kicsike akart középen, a meg a nagyobb fiú is középen a lány mellett, aki viszont ragaszkodott az ágy széléhez), Aztán meg hát sokadszorra ment a „nem, igen, de és akkor is” kifejezések áradata. Csabámnak se tett jót, amit hallott, én meg mondtam neki, hogy ez így csúnya, azt így nem szabad, mire a legidősebb a leányzó megszólított:

 

- Azt hiszi nem hallom, hogy morog? Ha nem tetszik, amit beszélünk, előre lehet menni a buszon, ott majd nem hallja.

 

Nem, nem borult el az agyam a hozzáállástól, pedig elborulhatott volna.

Kedves Honfitársaim! Miféle hozzáállás ez? Viselkedhettek, ahogy nektek tetszik? A másik meg, aki meg nem zavar titeket még halkan se mondhatja a fiának, hogy ezt a viselkedés ne fogadja el helyesnek?

Menjünk előre, és ha azt is éppen sértőnek találjátok, ha nem tetszik nektek, hogy előre mentem, akkor majd utánam üvöltötök, hogy „rasszista nem bírod a cigányokat”?

Vagy mit tegyünk most?

Ha nem tetszik, akkor ne üljek buszra, járjak gyalog? És ha az se lesz jó, akkor lőjem ki magam a Holdra? Vagy a legjobb, ha mindjárt meg is halok?

Látjátok, ezért nem akar veletek senki szóba állni. Nem mernek megszólítani, mert abban a pillanatban az emberi méltóságába tiportok.

Ha akad mégis valaki, aki szépen elmondja (ahogyan én is tegnap, hogy eleve nem beszélünk úgy senkivel, hogy „hallom, hogy morog”, mert azt ugye a kutya szokta), hogy egy-egy ember szabadsága addig tart, amíg másokat nem zavar vele, és ez rátok ugyanúgy vonatkozik, mint énrám, akkor megalázó szavakat kell hallani.

A nagyobbik fiú száján kicsorgott valami mocsok átok, amikor leszálltak (addig félt tán, hogy megverem?) szerencsére nem értettem, de bizonyára az volt, hiszen a másik két gyerkőc kárörvendőn felröhögött, gondolom a trágár valami lehetett, ami elsodort minden emberi tiszteletet a környékről is.

Kedves Cigány Honfitársaim!

Mindezt azért kaptam, mert a fiamnak arról beszéltem, hogy amit akkor és ott hall, az illetlen viselkedés. Tegnap kiderült, hogy nekem még ennyi szabadságom sincs, hogy ezt megtehessem magunk közt beszélgetve, mert az titeket vérig sért, és okot ad arra, hogy szitkozódjatok, megátkozzatok, de ti, ti viszont bármit megtehettek.

Csak azért írok, hogy megmondjam tévedtek.

Azért nem akarnak sokan szóba állni veletek, mert nem vagytok hajlandók tisztességesen viselkedni, tisztelni a másik embert, elfogadni, hogy nem óbégatunk a közösségi közlekedési eszközön (és még lehetne sorolni, mit nem vagytok hajlandók elfogadni) és nem azért mert sötétebb a bőrötök.

Ja, és egyébként, ha már elővettük az őszintét: nem ejtjük meg Julcsit se - mert nagyon nem illik, meg nem is tartozik senkire - szombaton reggel hétkor a szakrendelő padján, mert ilyet is hallottam már (odanézni szégyelltem, és Csaba fülét befogtam), amíg vártuk a buszt. Ott is lehetett volna mondani: hát miért is nem vakultunk meg, és miért is nem süketültünk meg, ugye? El is mentünk volna onnét, mehettünk volna a városközpontig gyalog, miért vártuk éppen ott és akkor a buszt, mert ha elmegyünk ugye nem hallottuk volna (a férfiak egyébként végig is nézték az ingyen pornót), hogy éppen akkor jött rátok…

Szóval… nem ártana végre, ha magatokba szállnátok és példát vennétek azokról a társaitokról, akik tisztességesen képesek viselkedni, és alkalmazkodni. Vannak a családunknak ilyen jó ismerősei, barátai, tehát nem lehetetlen.