Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tegnap...

2014.10.26

Október 26.

Tegnap… az valami eszméletvesztésszerű volt. Néhány perc csupán, de maradandó emlék.
Csabával maradtam Etesen, mert Attila elvitte anyát Szécsényfelfalura, ott nyugszanak apai nagyszüleim, és Pilinybe is elmentek, mert ott meg a volt apósom sírja van Attila nagyapja.
Mivel az ebéd akkor már csaknem kész volt, szétszedtem anya falilámpáját, amit egy zsinór húzogatásával lehetett ki-be kapcsolni, de leszakadt róla a madzag és így használhatatlanná vált. Megjavítottam és visszacsavaroztam a falra. Utána kerített be valami nagyon nehezen körbeírható érzés. Megpróbálom leírni, de nem lesz tökéletes, ezt már előre tudom.
A jobb szemem, mintha teljesen kiszáradt volna, a halántékom pedig erősen nyomódott. A gyomrom forogni kezdett, mintha napok óta nem ettem volna. Megmostam hideg vízzel az arcom, bevettem a vérnyomáscsökkentő gyógyszert, de közben olyan emlékek repültek át agyamon, melyeket soha nem éltem át (pár perc elteltével el is felejtettem őket, csak a tudata, hogy voltak, az maradt meg) és ez megrettentett. Kirigliztem az ajtót, levegőre mentem, de a furcsán szédítő – szinte lebegtető – érzés ezután se múlt el. Nem zártam vissza az ajtót, hogy ha valami bajom lesz, akkor ne kelljen ránk törni. Mintha nem hatna rám a tömegvonzás (persze szó sincs lebegésről), viszont a levegő meg nehéz lett. A spontán légzés nem jött, mert visszatartottam a lélegzetem és erőnek erejével vettem rá magam, hogy levegőt vegyek.
Azon töprengtem, mi a fészkes fene van velem, miféle furcsa hatalom markába kerültem. Olyan érzésem volt, mintha a létezésem világa és egy másik világ összecsúszott volna, és én egyszerre vagyok jelen mindkettőben.
Persze jöttek a gondolatok: Enikő? Apa? Apósom? Nagyszüleim, akiket soha nem ismerhettem és ők se engem, mert már születésem előtt átköltöztek?
Be akart szakadni a hátam, elgyengült a lábam. Le kellett ülnöm. Csak néztem meredten és feltört belőlem az iszonyatos kín.
Leírhatatlan.
Egyre kétségbeesettebb zokogás, rengeteg könny.
Nem tudom meddig tartott.
Mindenhonnan egyszerre éreztem a „súgást”, hogy „meg kell nézned a fotókat, eljött az idő”.
Aztán elmúlt, mintha semmi nem történt volna. Hirtelen minden a régi lett, csak mosolyogni nem tudtam már aznap.
Agyam ezerszer lejátszotta a történteket újra, hátha eszembe jut valami emlék, ami nem volt az enyém, hátha megérzek valami mást is, de semmi értelmes magyarázatot nem találtam.

Este aztán elmeséltem a férjemnek itthon, és kértem mutassa meg a rendőrségi fotókat.
- Ha beveszel egy nyugtatót – mondta.

Bevettem.
Kívülről haladt befelé a fotós. Előbb a kert, aztán előtér, földszinti szoba, emelet, majd jött az erkély. Mire idáig értünk, már minden belső szervem remegett, mintha beköszöntött volna odabent a fogvacogtató tél.
A képeken látottakat ide nem írom le. Az „Életem, amikor véget ért…” bejegyzésben lesznek.

A fotók után az életben készült képeket nézegettük. Olyan fotókat kerestünk, ahol látszanak az én szerelmetes gyermekem fogai.

Mondjátok meg nekem, hogyan bízzak a katasztrófa- és a rendvédelemben, melyeket a védelmünkre, meg a törvények betartatására hoztak létre, és ezek azok a szerveztek, melyek megszegik a törvényeket, méghozzá sorozatban, és semmibe vesznek minket, akiket védeniük kell?

Szeptember 16.

 

Tegnap volt Enikő  névnapja. Nélküle. És ha nélküle, akkor könnyek.

Tegnap emlékeztem a fészen, fotókat nézegettem, melyeket az én Kicsikém fotózott, és verseket olvastam, amiket az én sokoldalú, csodálatos lányom írt.

 

„Látod az esti csillagot? Ragyogása suttog s kiált. Hallod a hangját? Messze van, távol. Szíved vágyakozik, létezik-létezik egy szebb világ… létezik. A neve: álom és valóság.”

 

Tegnap virágokat vettem. Mályvaszínű királyliliomot, lila szegélyű szellőrózsát.

szellorozsa.jpg

 

Tegnap az összest kivittem a temetőbe.

Tegnap mindenkit megbántottam.

 

Tegnap érkezett meg az ügyvéd beadványa, amit még meg kell majd vitatnunk.

Telis-teli van jogszabálysértések felsorolásával.

Így kell élnünk és így halt szerelmetes gyermekem egy – állítólag – JOGÁLLAMBAN.

 

Kié ez a föld?

Ha itt kell élnünk és halnunk, akkor miért nem úgy tesszük, ahogyan az embernek a tiszta lelke szerint való?

 

Tegnap ismét bementünk az iskolába, 8-ra, mint a rendes diákok. Még most se tudtak órarendet adni. A harmadik hét kezdődött, csak a pontosítás kedvéért.

Tegnap sajnálattal néztek Csabára, aki szeretne iskolába járni.

Tegnap kiderült, hogy még a fejlesztést sem tudjuk elkezdeni órarend hiányában.

Tegnap azt mondták, még nem érkeztek meg Csaba könyvei sem.

Tegnap azt mondták, hogy a KLIK (mennyire jellemző egy csoportra a rövidítése!) visszavonta az engedélyt egy új tanár felvételére, mert „nincs státusz”.

Mennyibe kerül egy hivatalnak embernek lenni? Mennyibe kerül kimondani, hogy mondjuk (de ez csak egy tipp!) van egy autistátok, ezért kaptok még plusz két státuszt?

Tegnap azt mondták nekem, hogy a KLIK jogszabály szerint jár el.

Tegnap azt szerettem volna, ha leülünk egy szép asztal mellé, legyen az, mondjuk KEREK asztal (a jelképek kedvéért) és beszélgessünk a jogszabályokról.

 

Kié ez a föld?

Ha itt kell élnünk és halnunk, akkor miért nem úgy tesszük, ahogyan az embernek a tiszta lelke szerint való?

 

Tegnap este nem tudtam sokáig elaludni. Csak a sóhajtásaimat hallgatták azok a bizonyos távol-közelii Csillagok.

Tegnap ezért Csaba se tudott sokáig elaludni, mert - ahogy Ő szokta mondani -, azok, kik összetartoznak, ezüst szállal vannak összekötve.

„…Szíved vágyakozik, létezik-létezik egy szebb világ… létezik…”

 

Valahol.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.