Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyász

2009.12.19

Szenteste előtt 10 nappal, elvették az életét két embernek a városomban. Szörnyű, hogy a világban legalább óránként megölnek egy embert. A statisztikák pedig csak egyre rosszabbak lesznek. Egyre brutálisabbak és kíméletlenebbek. Megbánás nélküliek és újra,- meg újra elkövetettek.
Fölfogni sem könnyű, hogy milyen lehet elveszteni az ember gyermekét. Földolgozni pedig szinte lehetetlen lehet. De úgy, hogy ilyen értelmetlen és kegyetlen módon meggyilkolják azt, akit a legjobban szeretünk és féltünk, akit a szívünk alatt hordoztunk, majd a szívünk középpontja lett…szerintem elviselhetetlen fájdalom. Soha nem szeretném ezt átélni, s igazából senkinek sem szabadna ezen keresztülmennie. Valahogy kisiklott az emberiség. Megbolondult, megbomlott. Nem indok és nem magyarázat semmi a gyilkosságra! Nem hivatkozhat senki arra, hogy neki nem volt gyerekszobája, hogy a szülei alkoholisták voltak, árvaként nőtt fel, nem foglalkoztak vele, esetleg még bántalmazták is. Nem indok a rossz körülmény, a szegénység a hányattatás. Mindenkinek van keresztje, s mégsem lesz minden bántalmazott gyermekből gyilkos. Inkább váljon toleránsabb és szeretőbb felnőtté, hogy példát mutathasson a világnak.

Égjen ezért a két emberért, s minden ártatlan, elvett életért, örök gyertya, hogy fényeskedve utat mutasson nekik az öröklét mezején.

 

Kép


Nyugodjatok Békében!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.