Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kézirat-Kavargás

2009.02.18

Vajon mennyi érzés kavaroghat egyszerre egy emberi lélekben, testben, szívben vagy nevezzük, mondjuk emberi valónak.
Mi érezhet egyszerre az ember? Bánatot és félelmet, csalódottságot és kimerültséget, menekülést és harci vágyat, örömet és vágyakozást…belenyugvást és az örökké ott lapuló ősi ösztönt. Ez csupán töredéke az emberi érzelmeknek, de úgy érzem bennem most mindezek kavarognak, mint az őszi avar, ha belékap a szél, s miniatűr tornádóként söpör végig a néma utcán.

Tétlenség. Mozdulatlanság. Ettől most megőrülnék. Tán bele is halnék egy kicsit lelkileg (bár az én hitem szerint a lélek halhatatlan -vegyük most ezt a kijelentést költői képnek, író túlzásnak, vagy egyszerűen csak a saját szólás szabadságomnak). Mindegy, nem ez a lényeg, s valahol mégis. A „leragadunk” az apró és lényegtelen mozzanatoknál, mi mint gondolkodó ember, mint a nagy Homo Sapiensek, akik még arra sem képesek, hogy harmóniában éljenek a világukkal. Mi, mint valami akut fertőzés, kiirthatatlanul élősködünk egy csodás helyen, ami egyelőre még túl szelíd ahhoz, hogy végleg el tegyen minket láb alól.
De el fog jönni az idő, mikor nem mi leszünk az ellenség, „üldözőből, üldözötté válunk” -ha addig meg nem változunk!
Már rég meg kellett volna tenni. Már rég. Nagyon régóta jó útra kellett volna térnünk.

 Van-e benned annyi emberség, jóság, ítélőképesség és aktivitás, hogy megvesd a mai ellustult társadalom feléd nyújtott csápjait?!

Van-e benned annyi élni akarás, hogy vigyázz a környezetedre?

Van-e benned annyi „egészséges akarok lenni” felkiáltás, hogy ne egyél meg minden undorító vacakot.

Régen, mikor nem volt túlszaporodva az ember a világon, azt ette, ami az útjába került, s amiről tudta, hogy táplálja, erőssé és egészségessé teszi.
Manapság sem változott sokat a helyzet, hiszen azt eszi a ma embere, ami az útjába kerül, de nem veszi figyelembe, hogy beteggé és gyengévé teszi/’teheti’. Nem szelektál. Amit finomnak ítél, bekapja, mint a Kis Gömböc a mesében. Hámozott konzerv burgonya, csomagolt nokedli, elő készített túrógombóc, rántott hús…minden „megspékelve” egy kis tartósítószerrel. Azt hisszük attól leszünk igényesek, ha ilyeneket fogyasztunk…azért, mert azt akarják, hogy azt higgyük. Te is azt hiszed?

A gondolat Hatalom! Beszéljünk minden negatívról, úgy mintha nem történhetne meg, és minden Pozitívról úgy mintha már megtörtént volna.

-Nem azt mondjuk: „Beteg leszel, ha nem veszel sálat!”

-Hanem azt, hogy:  „ Vigyázz, nehogy beteg légy!”

Ne jelentsünk ki felelőtlenül dolgokat, főként, ha egy másik emberről beszélünk.

Nehéz elhinni, hogy a nem vágyottat megkaphatjuk, és a vágyott mindig ki siklik a kezeink közül. Minél erősebben szorítjuk a markunkban a homokot annál kevesebb marad belőle…
Ha cselekszünk, akkor az élet is mozgásba lendül körülöttünk.
Vannak pillanatok mikor elnehezül a szívünk. Mikor történnek jó dolgok, de közbejön valami, ami beárnyékolja a jókedvünk. Igen, sajnos így működik az élet, azoknak, akik jól akarják élni az életük.

Aki -csúnyán szólva- bele****ik az egészbe annak pedig mindene megvan amit a „fizikai” vágyak és boldogság-hajszolás közepette csak elképzelt kicsiny agya.

Igen, így működik a világ.

Sajnos.

Sajnos?

Vagy elég, ha tudjuk valaki, messze olvassa a szavainkat és arra a pár percre belép a mi világunkba. : ) Elfogadja, és ha akarja, átformálja.
Elég, ha tudjuk, mindegy mi történik, az élet megy tovább és mi tudjuk, ha nem vagyunk tétlenek, akkor a lehető legcsodásabb dolgokat élhetjük meg.

Mikor elég, ha egy barátnőnkkel - barátunkkal - kedvesünkkel - gyermekünkkel…sétálunk a szakadó hóesésben, és úgy érezzük, ez azaz érzés amit szeretünk érezni. A végtelen nyugalom és béke tengere. Mikor a fehér forgatag eltakarja a világot. Megtisztítja és lecsendesíti. Mikor a természet egy apró rezdülése az ember fölé kerekedik, s mi úgy érezzük:

„Olyan jó lenne egy hópehelyként lehullani az égből”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.