Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értem már?

2010.04.26

Az elmúlt időszak ismét megtanított pár dologra. Vagyis azt még nem tudom, hogy megtanultam-e a leckét. Ez majd akkor derül ki, amikor alkalmazni kell egy helyzetben. Mert abban nem kételkedem, hogy számon kéri majd rajtam az élet. Valami még azt súgja, kövessem a régi mintát. Viszont az is biztos, hogy a ráébredésnek oka van. Tehát nem hiábavalóak a feladatok, amiket le kellett gyűrnöm. Ebből az következik, hogy amit megtanultam, vagy legalább is „elolvastam”, azzal a céllal került elém, hogy felejtsem el a régit és változtassak egy viselkedési formámon. Ne féljek a változástól, mert bár eleinte azt mutatja majd, illúzió formájában, hogy nem megfelelő, de idővel rádöbbenek, hogy már nem kihúzni kell a rosszból, hanem egyszerűen én döntök úgy, hogy kikerülöm.
Közben, nagy merengéseim közepette sok másra is fény derült. Kérdésekre, mik évek óta halmozódtak fel bennem. Ezeket át kell gondolnom.
Biztos voltatok már olyan helyzetben, hogy jó lett volna, ha több részre tudtok szakadni, és minden egyes hasonulásnak csupán egy-egy gondolaton kellett volna elgondolkodnia. Én így érzem magam. Annyi minden kavarog bennem, hogy már nem tudom melyik a legfontosabb és mire kéne még több figyelmet szentelnem. Mint amikor hatalmas a rendetlenség szerte a lakásban. Szétnézel, és fogalmad sincs, mivel kéne kezdened.
Persze baj nincs, mert az élet előbb utóbb megoldásokat mutat. Hamarabb, mint később, minden a helyére rendeződik, s egy újabb ciklus kezdetén csupán annyi a dolgom, hogy élvezzem az életet, és ne gondolkodjak azon, hogy az új kör mekkora?
Igazából minden rendben van, volt és lesz. Igazából nincsenek gondok, igazából semminek nem tudok rámutatni a valódi lényére:

„A tanítvány megkérdezte:

- Mester, Te azt tanítod, hogy az Én csak illúzió. A múltkor mégis pofon vágtál mozdulataim fegyelmezetlenségéért, amikor kilöttyintettem a vizet. Engem ütöttél meg, vagy egy illúziót?

A mester így szólt:

- Mutasd meg nekem a szőlőt!

A tanítvány elvezette a Mestert a szőlő-lugashoz. A Mester megérintette a szőlőt:

- Ez a szőlő?

- Nem – felelte a tanítvány –, ez a tőke.

A Mester megérintette a kacsokat.

- Ez a szőlő?

- Nem, ez a szára.

- Ez a szőlő?

- Nem, ez a fürt.

A Mester letépett egy szemet a fürtről.

- Ez a szőlő?

- Nem, ez egy szőlőszem.

A Mester eldobta a szőlőszemet. A tanítvány sírva fakadt.”

 

Magdeburgi Szent Hugó ítélete: A Mester tévedett, amikor eldobta a szőlőszemet. Meg kellett volna ennie. A tanítvány is tévedett, amikor sírva fakadt. Nevetnie kellett volna.

 

 

Hisszük, amit látunk, hallunk, érzékelünk, tapintunk… vajon mi lenne, ha lehullanának a dolgokról az illúziók? Mit mutatna a világ? Hogy mutatnánk mi, ha lecsusszannának a világ felé mutatott és a velünk született illúzió burkok?

 

Ezen azt hiszem érdemes elgondolkodni…ezen érdemes. :)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.