Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Válasz Álmosnak III.

2010.01.19

Hát igen, ez az írás ördöge. Még a legnagyobb írók is azt mondták – s nem egy szájából hallottam személyesen –, hogy mikor visszaolvassák régebbi írásaikat, legszívesebben átírnák az egészet. Tudod, nem a leírt szöveg változik, hanem az alkotója, vagyis az alkotó személyisége változik meg. De azt hiszem, ezzel nincs semmi baj. Ha kezembe kerül egy gyerekkori leírásom, majdhogynem szégyenkezem a fogalmazásmódján, mégsem dobom ki, hisz akkor az voltam én. S vannak olyan írások, amik pár hónaposak, és mikor visszaolvasom, úgy döntök „ennek a kukában a helye”.

Az én hibám, hogy sokat beszélek, mármint írok. : )) Talán, mindent kicsit túlmagyarázok, vagy benézek a dolgok mögé és még hozzácsapok valamit az eredeti gondolatfonálhoz. Viszont erről sem tehetek, mert amíg azt érzem van bennem egy szemernyi szó is, azt ki kell préselnem. Ilyenkor, mikor írok szabadabb vagyok, mint bármely más helyzetben. Úgy érzem peregnek az ujjaim alatt a szavak, s már-már mániákusan szeretem a billentyűzet kopogását… Szóval bocsánat, amiért azt érzed, hogy a tegnapi gondolataid hiányosak, statikusak. Nem így van. Én vagyok a hibás. Te csak egyszerűen nem engedted, hogy szárnyaljanak a gondolataid, én meg kapva kaptam az alkalmon és belecsicseregtem., ha úgy tetszik kiteljesítettem a képet. : ) Hisz a kérdéseid és felvetéseid nélkül eszembe sem jutott volna, hogy épp ezekről a témákról írjak.

Igen, az önismeret. Sokszor kapom azon magam, hogy egy-egy dologra csak azután ébredek rá, miután leírtam. Valahol ez is a lényege az írásnak, igen. Egy író, ha megír egy regényt, magára kell, hogy öltse a szereplői jellemét, vagyis bele kell tudnia éreznie magát a bőrükbe. Átérzés nélkül ugyanis halottak lesznek a szereplők, vagy épp a saját jellemvonásainkkal, múltunkkal ruházzuk fel őket. Az pedig nagy hiba.

Hm, nem is tudom, tényleg ez lenne az írás lényege? Megismerni önmagunk? Ez talán a belső fontossága a dolognak. Hisz így olyan kapukat nyithatunk ki magunk előtt, amit talán észre sem vettünk volna. Az írásnak több célja lehet. Mármint kimondott, materializálódott célja. Segítséget nyújtani, szórakoztatni, tanítani… És igen eljutottam a következtetésig. : ) A lényege, az önismeret. A nyereménye az önismeret. : ) Lehet a célja is, de mint ahogy mondtad, sok esetben ez a lényeg.

Furcsa dolog írni. Van olyan ember aki remek író, de pocsék előadó. Szóval nem a kimondott szavak embere. A másik oldal az, aki igen jól bánik a szavakkal, de leírni még akkor sem tudná, ha felmondaná előtte egy diktafonra. Na ez a korunk divatja. Végy egy híresnek mondott embert, egy pocsék ötletet, egy írót, egy diktafont és máris kész valami tucatszám nyomdába kerülő élettörténet. Elnézést a nyílt szarkazmusért… : )
Mindenesetre engem már sok mindenre megtanított az a pár millió karakter, amit életem folyamán papírra vagy virtuális memóriára rögzítettem.

Tudod van az emberek életében sok olyan pont, amikor nem tudják, hogy csak a képzeletük játszik-e velük, vagy tényleg valóság az ami történik. Hogy ilyenkor mi a helyes? Elhessegetni a pozitív gondolatokat annak félelmében, hogy különben nevetségessé teszik magukat, vagy elhessegetni a negatív gondolatokat és átadni magunkat a megérzéseiknek, bármit is gondoljanak róluk. Szerinted? S most ne úgy válaszolj, hogy szerinted mi lenne a helyes – azt én is tudom –, hanem úgy, hogy Te mit tennél egy ilyen helyzetben? Helyzet válogatja, de vegyük a legextrémebbet.

A játék megy, szerva ott…

 

Szeretettel, KinE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szerva itt, elony ott...

(Almos, 2010.01.20 13:32)

Kedves KinE, :D
Koszonom batorito szavaidat...Amugy en pont az elo szo embere vagyok, de nem zarkozom el ugyanakkor az irastol sem, ha mast nem is, de legalabb adogatom szamodra a labdakat :DD Tetszik ez a jatek nekem nagyon.
Valosag es illuzio...hm...Szerintem az egyeduli valosag a letben (a letezesben) van. Mas szoval az egyeduli valosag a pillanatban van, amiben eppen vagyok itt es most. Barmit is csinaljak a jelen pillanatban az a valosag (jatek, alom, iras, stb.)A tobbi "csak illuzio".
Visszagondolok peldaul az iskolas eveimre, vagy a nyari szunidokre vagy arra amit almodtam az ejszaka, mindegyik a maga idejeben valosag volt...Mara mar csak emlek vagy por es hamu.
Viszont az, ha valamit nem tettem meg, mert feltem a kozvelemenytol vagy egyeb fontosnak velt dolgoktol, hat az mar nem egy kellemes emlek es eleg nehezen tudom magamnak megbocsajtani (de azert megbocsajtok, a magam irant erzett szeretetbol kenytelen vagyok):)).
Mostanabn egyre inkabb a vagyaimnak elek, kovetem a szivem hangjat es azon vagyok, hogy valora valtsam , elvegre nem veletlenul vannak jelen az eletemben. Nem veletlenul hurcolom magammal oket mindenhova a vilagban. A legfontosabb, hogy minel tisztabban, minel vilagosabban tuzzem magam ele es Vallaljam oket. Azt mondom magamnak IGEN, nekem szuksegem van egy tarsra, akihez vonzodom, akit szeretni tudok, aki ugyanugy fejtegeti az elet "nagy kerdeseit", aki kiegeszit engem,; IGEN, szuksegem van penzre, hogy kissebb-nagyobb vagyakat valtsak valora, IGEN stb, IGEN stb...
Ilyenkor szokott altalaban a csoda megtortenni. Egy telefonhivas, egy e-mail, barmi es ott all elottem amire vagytam, mosolyog es azt mondja: te kertel, hat itt vagyok.
Remelem sikerult kifejtenem nezopontomat a kerdest illetoen es bizom abban, hogy valamelyest hasznalhato is ;))

Szeretettel, Almos