Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Világunk II. rész - Bogyók

2010.03.09

Ahogy néha, visszaolvasom a régebbi írásaimat, rájövök, hogy sokszor csupán a problémák felszínes feszegetésével foglalkozom. Nem adok választ semmire, csupán utat nyitok, hogy mindenki megléphesse, az első lépést. Már ha van, mit lépni, s persze, ha akarja. Igazság szerint, szerintem nem lehet jó tanácsot adni, sok különböző embernek. Mert mindenki más, s mindenki számára mást, és mást jelenthet, akár egy szó is. Mégis hiszem, hogy jót teszek. A saját jóságom tudatában, élem az életem. Távol áll tőlem mindenféle rossz, vagy rossznak tartott cselekedet. Aztán persze biztos vannak olyanok, akiket már megbántottam a viselkedésemmel, a szavaimmal vagy egyszerűen azzal, aki vagyok.

Sajnos, a mai világban görcsösen meg akarunk felelni az embereknek. Azért sajnos, mert nem a személyünkkel akarunk megfelelni, hanem a birtokolt tárgyainkkal. A birtokunkat azonosítjuk önmagunkkal. „Annyit érsz, amennyi érték van rajtad, vagy amit magadénak tudhatsz.” Nem a végcél a fontos már, hanem a külcsín, a tárgy tudása, ára, színe, hangzása. A fejed se mutasd az utcán, ha a telefonod polifonikusan cseng, mert kiröhögnek. Szóval nem az a fontos, hogy telefonálni tudj a szüleidnek, a barátaidnak, szerelmednek, hanem az, hogy milyen zenéket tárol a telefon, mekkora pixelszámú kamera van beleépítve, érintőképernyője van, gyöngyházrózsaszínben csillog a napfényben… sorolhatnám. Elvesznek az igazi értékek. Elvesznek, s mi közben azt hisszük fejlődünk a technikával. Azt hisszük, hogy jól van úgy, ahogy van, mert erre is kitalálták már a védvonalakat. Úgy kerítették körbe az értéktelen eszméket, hogy mindenki azt higgye, ha átjut a kerítésen, akkor kincsek birtokosa lesz.

Pedig a kerítésen túl nincs más csak zombipofák, csorgó nyállal és üres tekintettel. Elcsodálkozom néha, hogy az emberek mennyire tévesen gondolkodnak bizonyos dolgokról. S most ezt nem azért mondom, mert azt gondolom, hogy minden, amit én hiszek az, és csak is az lehet az igazság. Érdekes dolgokat hallhatsz az utcán, ha odafigyelsz egy beszélgetésre. Akár pár elkapott mondat is elképeszt néha. Közben pedig tudom, hogy ezek az emberek nem buták, csak hiszékenyek.

Tegnap, pl. három asszony rövid párbeszéde fogott meg egy gondolatot bennem. A lényege az volt, hogy az egyik kijelentette, hogy ő nem szedi a vérnyomáscsökkentőt, mert méri mindig magának otthon, és normális. Akkor meg minek szedjem? – kérdezte. A többiek rögtön elszörnyűködtek. Nem úgy van az, majd egyszer lesz, ami sose volt, majd meglátod! Hát azt szedni kell, azért van felírva! Festették az ördögöt az aszfaltra. A fejemet csóváltam. Hát ez hihetetlen. A gyógyszerek beteges rabjai. Mert, amit az orvos mond, az szentírás? Ezt még maguk az orvosok sem mernék kijelenteni.
Képzeljünk el egy idegszaggató helyzetet. Az ember vérnyomása felszalad. A hormonszám megugrik, a szív hevesebben dobog, a vér az agyba tolódik. De csak a számára elfogadható mértékig. Most akkor kapjak be gyorsan egy bogyót, hogy letornázzam a közhiedelem szerinti „normális” értékre? Akkor mindig egy síkon kéne tartani magam.
Vannak kóros vérnyomás problémák, de az emberek nem néznek mögé. Magas a vérnyomásuk és beszedik, amire azt mondják nekik, hogy majd ez beállítja. De tudják vajon, hogy mitől van az nekik? Hogy a magas vérnyomás csak tünet és nem betegség. A szervezet sokszor jobban tudja, mire van szüksége, mint mi, akik mindenféle káros anyaggal tömjük tele. A gyógyszer méreg. És minden gyógyszer az agyra gyakorolja a legnagyobb hatást. Főleg a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók. Volt nekem is egy helyzet régen, mikor az alkalmasságihoz kellett a vérnyomás. Megmérte a doki…húú hát ez nagyon magas! Magas? Lepődtem meg. Igen nézze, 170/ ’mitomén mennyi. Majd ő ír föl nekem vérnyomáscsökkentőt és menjek vissza holnap. Olyan ideges lettem, hogy csuda. Nehogy már a vérnyomáson múljon a jogsim! Elmentem barátnőmékhez, hogy ugyan mérjék már meg nekem ők is. Megmérték, normális. Elmentem egy másik ismerőshöz is, normális. Másnap visszamentem a dokihoz. Persze a gyógyszert nem vettem be, már hogy vettem volna. Rettentő ideges voltam, már pumpáltam föl magam, hogy mi lesz, ha most is magas lesz. Kb. két órás várakozás után, bekerültem. Az ápolónő méri, méri…doktornő ez nagyon magas. – mondja. Mennyi? 190/…. Én azt hittem felrobbanok mérgemben. Nem kéne akkor már rosszul lennem? Kérdeztem az orvostól. Mondom, nekem tutira nem magas a vérnyomásom, rossz a mérőeszköze! :D Szó-szó a vége az lett, hogy kiiratkoztam tőle, átkértem a dolgaim egy másik háziorvoshoz, megmérték a vérnyomásom, ami pont megfelelő volt és már kezemben is volt az alkalmassági. Azóta se vettem be vérnyomáscsökkentőt, ugyanis nem magas a vérnyomásom. Pedig ennek már 5-6 éve. Ha akkor vagyok olyan hü**e, hogy hallgatok rá, ki tudja mit tettem volna a szervezetemmel!? Nevetséges!

De nem vagyok orvos. Nem adhatok szakmai tanácsot senkinek. Csupán egy apró tanácsot. Mielőtt lenyelnénk bármiféle gyógyszert, ami kihatással van az egész szervezetünkre, gondolkodjunk el, hogy nem lehet, hogy csupán pár helyesebb és humánusabb lépéssel megoldhatnánk a problémát? Mert ennyin múlik, hogy rászoktassuk a testünket arra, hogy ellustuljon, és ne állítsa be önmagának a működését, hanem automatikus evés előtti, vagy utáni szerekre várjon…csak gondolkodjunk előtte egy kicsit, csak gondolkodjunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

... és hogy ezt miért is ...

(Salcay, 2010.03.10 22:36)

A telefonban a kamera bizony csak extra. Ha tényleg komolyan szeretnél fényképezni, akkor nem erre van szükséged. Valakinek viszont csak annyi kell, hogy lássuk egy buli fotón vigyorogni az iwiw-en a haverjaival, sörrel a kezében. Na, neki tökéletesen elég a mobil kamerája. Neked, aki fotózol, és szereted ha néz ki valahogy egy kép, nem. Nekem sem elég egy 5-6 éves számítógép teljesítménye, mert én nem csak internetezem, és filmet nézek. Én profibb eszközökhöz nyúlok, mert arra van szükségem, és még tudom is használni.

A szakmák kihalásáért valahol az ország a felelős. Nem lehet rendesen megélni már szinte semmilyen szakmából, és annak idején a diploma lett kikiáltva Szent Grálnak, és boldog-boldogtalan diplomára hajtotta a gyerekét. Most ennek a levét isszuk. Szakmunkások kihalóban, akik képződnek azok már most nagyrészt kocsmatöltelékek, a diplomát pedig lehet nézni, mert Dunát lehet rekeszteni velük. Tanár sem kell már, mert szűnnek meg az iskolák, és amúgy is túltermelt az ország tanárból. Régen a magyar kolbász messze földön híres volt, külföldiek máig is ismerik Gyula, Szeged, Csaba(Békéscsaba) nevét. De mi lesz 10 év múlva? Nincs hentes! Pick Szeged haldoklik, Gyulai Húskombinátnak annyi, ... Győri Keksz már Francia...

... és ott a pont! Mindent lehet, HA AKARJÁK, és itt a lényeg. Nem is akarják! Egyszer régen én kiálltam valamiért, tényleg a végsőkig! Azt hittem, hogy ezzel egy közösségen segítek, mert egybehangzóan és határozottan állították, hogy nekik ez kell. Kiálltam értük, segítettem, komoly erőfeszítések voltak a dologban... de amikor minden készen lett, és már csak élvezni kellett volna a munkám gyümölcsét, rájöttek, hogy ők mégsem annyira akarják ezt, pedig előtte háborogtak, mert nem úgy volt. Én soha többé nem állok ki semmi mellett így! Most sem. Nem is akarják ők, hogy jobb legyen a helyzet, ha tényleg akarnák, tennének ellene. Ha rossz az oktatás, ha nincsenek szakemberek, nincs ipar, nincs infrastruktúra, csak munkanélküliség és társadalmi ellentét, akkor nem vagyunk más, csak egy elbutult, könnyen irányítható felvevő piac. Tudom, ez már politika, és nincs ennek itt a helye, de ha bele gondolsz, ennek a levét isszuk, ezért írsz te, ezért írok én, és ezek a dolgok piszkálják a fantáziánkat, mert közvetlenül találkozunk ennek a politikának és aljasságnak a hatásával. Teljesen mindegy milyen színűekről beszélünk. Korábban ez csak összeesküvés elmélet formájában látott napvilágot, le is szólták gyorsan, de tessék, most itt van, ezt éljük! Mi még látjuk ezt, de a gyermekeink már nem fogják.

2010.03.10.

(Nefisilien~Kézirat , 2010.03.10 06:44)

Látod ezért nem szabad nagy általánosságban írnom. Egy példát vettem alapul és rögtön nem jegyeztem meg, hogy ez nem mindenkire igaz. Bár azt hiszem, mégis a fiatalok többsége így van a technikai eszközökkel. Mármint, hogy nincs szüksége a tudására. Ez persze nem csak a gyártók hibája, akik egyre több dolgot sűrítenek bele egy eszközbe. Én, pl. személy szerint nem értem, hogy miért oly nagy szám, hogy lehet fényképezni a telefonnal. Ha minőségi, igényes képeket akarok, akkor fogom és viszem magammal a fényképezőgépem. Akár mindig. Persze vannak helyzetek, amikor jól jön, hogy előkapom a telefont és lekapok valamit, de lassan elveszti jelentőségét az, erre rendeltetett dolog. A telefont csak kiemeltem. De ugyan úgy igaz ez, pl. az autókba beszeret tv-re, dvd lejátszóra. Minek, mert jól néz ki? Minek? Hogy utazás közben se egymásra és a vezetésre figyeljen az ember? Akinek meg olyan van, az meg is érdemli. Vagy akár beszélhetünk egy karóráról is. Nem az a fontos, hogy mutassa az egyszerű mezei időt. Mutassa az időzónákat, sőt lassan már a csillagok állását is. Napóra és kész! : )
A dohányzást és a dohányosokat nem fogom kiemelten megvédeni. Érveim vannak, amik a nem dohányzóknak gyenge kifogásoknak hatnak. Ami részben igaz is. Hisz nincs szükségem rá, az életfenntartás szempontjából. De ezzel az erővel, sok mindent ki lehetne iktatni az életünkből, amire nincs szükségünk és még meg is betegít. Manapság megbetegít, amit eszünk, amit iszunk, amit magunkra kenünk, amivel mosunk, amiben mosakszunk, amit belélegzünk, s ráadásul másokat is megbetegítünk vele. Persze elsősorban a Földet, ami csak azt forgatja vissza, amit elvetünk belé. Igen, leszokhatnék. Igen eljön majd az ideje. Igen, még nem akarok igazán. Ha így lenne, már rég nem szívnám. Addig meg szerintem senkinek semmi köze hozzá, amíg nem az arcába füstölök. Azt meg nem teszem. Erről ennyit. : )
A kőbaltában igazad van. Épp a napokban gondolkodtam el ezen egy pillanatra. A szakemberek lassan kihalnak. Akik még értenek egy-egy letűnőfélben lévő szakmához, kiöregszenek, és velük együtt megy a sírba a tudás is. A kovácsok, pl. Ki az, aki a mai világban odaáll a szülei elé, és azt mondja: "Édesanyám, édesapám, beállok kovácsinasnak. Csomagoljanak nekem útravalót, és engedjenek utamra." De ugyan ez igaz akár egy jó esztergályosra, vagy bőrdíszművesre, vízszerelőre, gázszerelőre. Mekk mester szindróma van terjedőben. Tudod ez áll a névjegykártyán: Víz-gáz-villany és autószerelő, mellékállásban masszőr. Mindenhez egy kicsit, és semmihez igazán. Tisztelet a kivételnek.
Ezekről a dolgokról regényeket lehetne írni. Nem akarom, hogy reményvesztettnek és depressziósnak, elégedetlennek hassak. Nem vagyok az. Inkább reménykedem. Közben persze észreveszem, és felszínre hozok pár problémát. Olyan problémákat, amik javíthatók, ha akarják. Mert nem hiszem, hogy az embereknek jó minden úgy ahogy van. Max. kényelmesebb. Nem tenni semmit nem olyan megerőltető, mint megpróbálni kijavítani. Közben meg teljesnek látom az embert. Teljesnek, akinek szemellenzőt húztak a fejére, és répát lógatnak elé.

Üdv, Enikő

re: bogyók

(Salcay, 2010.03.10 01:12)

Okos dolog, hogy egyáltalán vissza olvasod magad. Így te magad is rájöhetsz, hogy mennyit változol, vagy megláthatod mi is volt az értelme egy-egy olyan eseménynek, amit negatívan éltél meg amikor történt.
Nem lehet jó tanácsot adni, ez tény. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, az tényleg csak annyi, hogy leírod a gondolataidat és tapasztalataidat, hogy aki veszi a fáradtságot végig húzni szemeit soraidon, az is tanuljon belőle.
A mai világban nem is biztos, hogy az emberek egymásnak akarnak megfelelni. Szerintem még egyesek azt sem tudják, hogy ők maguk mit akarnak.

A tudása-ára-színe-hangzása dologgal viszont nem feltétlen értek egyet. Nekem is egy "hiperszuper" telefonom van, de nem a mindenki által istenített márkát vettem meg. A "hiperszuper" funkciókat ki is használom, ahol szükségem van rájuk (WiFi, GPS, Bluetooth, MP3). A GPS és a WiFi piszok jól jön külföldön, a bluetooth a cégnél (levelek és naptárbejegyzések kérdés nélkül másznak a gépről a telefonra). Ezek a funkciók nekem ténylegesen megkönnyítik az életet, és a munkát egyes esetekben. Nem megfelelési szándék, hanem egyszerű hatékonyság van a dolog hátterében; de itt most csak magamról beszélek. Ezekre a funkciókra valószínűleg nincs szüksége a 8 éves Pistikének, hanem ő egyszerűen menő akar lenni, ebben az esetben pedig igazad van.

Fejlődésről én ma nem beszélnék. Sem szellemi, társadalmi, vagy technikai téren. Szellemileg egyre csak gyengébb "minőségűek" vagyunk. Lusták vagyunk gondolkodni, lusták vagyunk megcsinálni valamit, mindig csak arra várunk, hogy valaki vagy valami más megcsinálja helyettünk.
Technikai fejlődésről pedig már inkább ne is akarjunk beszélni! A technika túl fejlett a társadalmunkhoz képest. Túl sok modern eszköz van forgalomban, amik számtalan esetben olyan emberek kezébe kerülnek, akik el sem tudják képzelni, hogy a fenébe működhet az az eszköz, vagy éppen mire is lehetne az jó. Egyszerűen próbálja használni, ami nem megy, a készülék a nem megfelelő használat miatt tönkre megy, viszi javíttatni, majd megint tönkre teszi, stb... és még csak nem is fogja fel mit csinál, hiába mondják el neki más, hozzá értő emberek. És most még csak nem is egy idős ember példáját hoztam, hanem egy korombéliét. Oda fogunk jutni, amit rengeteg sci-fi tárgyalt már ki: az ember teljesen függővé válik a gépektől, és elfelejti hogyan is működnek, majd nem lesz aki megjavítsa őket, és kezdhetjük elölről kőbaltával.

Nagyjából ugyanez igaz lassan az orvosokra is. Édesapám mentő ápoló volt, míg dolgozott, és emlékszem, mesélt arról, hogy az orvosok néha milyen böszmeséget csinálnak a beteggel. A legtöbb tudományra manapság a felületesség jellemző, és amennyire észrevettem, ez független attól, hogy a tudomány mely ágáról beszélünk. Szerintem nagyon de nagyon megrémülnénk, ha kimutatás készülne arról, hogy milyen tudású emberek látnak el fontos feladatokat.
Egyébként, te is tudod, milyen súlyosan egészség károsító, mégis lapátolod magadba a kátrányt. Nyugtat? Á, dehogy! Egyszerűen kevesebb oxigénhez jut a szervezeted, mert nem képes annyit felvenni, mint egyébként, és ezért vesz vissza a tempójából. A légzésed is kényszerűen lelassul.

Olyan pedig, hogy jó vagy rossz, nincs; csak adott helyzetben van megfelelőbb, illetve kevésbé megfelelő döntés.

fszalkai@salcay.hu